12.8 C
Cegléd
2025. július 19. szombat
spot_img

Lekerült az „ötkarika”

Az olimpiai ötkarika szobor leszerelésével folytatódott a Gál József Sportcsarnok bontása ma délelőtt. Mihály Gábor Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrász Olimpia című alkotását 1986-ban állították fel a sportcsarnoknál.

A szobor átmenetileg közvetlenül a Gubody kert széléhez került. A helyszínen dr. Csáky András polgármester a városi televíziónak úgy nyilatkozott: még nem született végső döntés, hogy a szobor az eredeti, vagy a park felőli oldalra kerül visszahelyezésre. Mint mondta: ha az új sportcsarnok elkészült, akkor fogják látni, hogy mind építészetileg, mind esztétikailag hol lehet biztonságosan elhelyezni. Hozzátette: mindvégig a művésszel egyeztetve zajlanak a munkák.

Kiemelte, hogy ez a bontásnak egy fontos része és szólt arról is, hogy érdemes megnézni a megbontott falszerkezetet, amin jól látható az a néhány centiméter vastag szigetelés, ami gyakorlatilag az utcát fűtötte. „Ütemesen halad az építkezés. Múlt héten felhívtam a kivitelezőt, aki arról tájékoztatott, hogy rendben haladnak a munkával. A TAO töltés jobb lenne és ezúton is kérem a ceglédi vállalkozókat, hogy most év végén, ha tehetik, a sportcsarnok részére, valamint a két egyesület részére (a férfi kosárlabda és a női kézilabda – a szerk.) utaljanak pénzeket. Bízom benne, hogy határidőre be fog fejeződni az egész beruházás. Örülök neki és nagyon drukkolok.” – mondta el a helyszínen dr. Csáky András.

A Gubody-kertben található japán szobor elhelyezése még kérdéses, ahogy a Várkonyi István emléktábláé is – ez utóbbi jelenleg a Kossuth Múzeumban van.

(Önkormányzat sajtóközleménye – Több fotó Szokolai Attilától itt…)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...