18.8 C
Cegléd
2025. július 12. szombat
spot_img

Elutasította a bíróság a brókerbotrány-károsultak keresetét

Két és fél évig tartó tárgyalássorozat után részítéletben elutasította a Fővárosi Törvényszék a Quaestor, a Hungária és a Buda Cash károsultjai által 2017 decemberében benyújtott keresetet. Mint ismert, sok ceglédi család érintett a Hungária Értékpapír Zrt és leányvállalata a Biztonság Brókerház tulajdonosai által elkövetett károkozásban.

A brókercégek károsultjai a magyar állam, a Magyar Nemzeti Bank és az Állami Számvevőszék felelősségének megállapítását kérték a brókercégek 2015-ben bekövetkezett botrányos csődjéért, amely számukra 28,8 milliárd forint kárt okozott – nyilatkozta az index.hu-nak Palotás János, az 1650 károsultból szervezett pertársaság vezetője, aki elmondta, az ítélet ellen fellebbeznek, illetve emellett az Európai Unió bírósága elé viszik ügyüket. Az ügyben hozott bírósági döntés azért részítélet, mert a károsultak közül a per megindítása óta 40-en elhunytak, ezért az örökösödési eljárások lezárultáig felperesek örököseire nem érvényes az ítélet.

A cégcsoport önkormányzatok pénzét is kezelte: Százhalombattát kétmilliárd, Alsónémedit egymilliárd, Fótot kilencszázmillió forint kár érte. Az ügy sértettje sok száz kisbefektető is.

Forrás: Index.hu

Korábbi kapcsolódó cikkek:

Tízmilliárdos kárt okoztak a hungáriás ügyfeleknek

Szabadlábon a hungáriás brókerek

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...