12.7 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Diákvélemények a ceglédi vállalatról

A Ceglédi Szakképzési Centrum Bem József Műszaki Technikum és Szakképző Iskola 11.V osztályos elektronikai technikus tanulói 2021. februárjában gyárlátogatáson vettek részt az Ecseri Kft-nél. Az alábbi írást a tanulók beszámolóiból szemezgetve állítottuk össze, csak az elütéseket javítottuk, illetve kérjük az olvasót, hogy a fiatalok szlengszerű-, néhol elnagyolt kifejezéseit ne róják fel nekik. Éppen ettől érdekes a dolog. Nézzük, milyen szemüveg van a gyerekeken.

A vállalathoz érkezve egy letisztult, modernizált, nagy épület fogadott minket. A belseje szintén modern stílusú volt, mint kívülről, bármerre néztünk egy „tévébe” ütköztünk. Végül egy szobába vezettek minket, ahol megkaptuk a megfelelő biztonsági felszerelést és az eligazítást, arról „hogyan ne lapítson ki minket egy targonca”.

A gyár területére csak védőfelszerelésben lehetett bemenni, amivel el is láttak bennünket. A ,,vendéglátás” nagyon jó volt. Kis falatozás után megkezdtük a gyár körbejárását. Az ott dolgozók voltak az idegenvezetőink, akiken meglátszott a több év tapasztalat, mert képesek voltak bármelyik eszközről kisebb-nagyobb mértékű információval szolgálni.

A gyárban az első megállónk az olvasztó volt. Itt az öntőgépeket mutatták meg és a kapcsolószekrénybe kaphattunk bepillantást. Láthattunk alumínium tömböket, amiből folyékony anyag lesz. Az olvadtfém előállítás az olvasztóüzem feladata, ahol korszerű kemencék működnek, majd az olvasztott anyag átkerül az öntödébe. A nyomásos öntészet az öntészetnek egy gépesített változata, ahol a folyékony fémet magas nyomással és nagy sebességgel lökik be egy fémformába. A nyomásos öntvény gyártásához használt fémformák lehetővé teszik a kis falvastagságú, bonyolult, méretpontos alkatrészek gyártását, nagy darabszám és magas élettartam mellett. Az öntés után jön a megmunkálás, rengeteg CNC gép dolgozik azon, hogy minden furat pontosan a helyére kerüljön, hogy minden biztosan működjön és ehhez a gépeket jól képzett emberek kezelik.

Ezután bementünk a présüzembe, ahol azt is láthattuk, hogy a gépek hogyan dolgoznak. Itt az olvadt alumíniumot alakra préselték, majd a kinyomott alakot belemártotta a robotkar a hűtővízbe, végül erős nyomású levegő lefújta azt. Levágták a fölösleget és a kész munkadarabot betették egy dobozba.

Sokfajta gép volt ott, például vízszintes/függőleges megmunkáló központok, esztergák és fúrógépek. Ezek mind CNC alapján működnek. Komoly gépeket láthattunk! Miután az alkatrész átment a furatbővítésen, homlokmaráson, esztergáláson és egyéb megmunkáláson, indulhatott a nyomáspróbázás. Mivel autóba készül az alkatrész, ezért nem lehet rajta szivárgás.

Bevallom, számomra ijesztő volt, hogy a mesterséges intelligencia mennyire fejlett. A látogatás során engem a 3D szkenner fogott meg a leginkább, ahol 100 db képből rakják össze az adott elem élethű, elektronikus mását, ezzel megkönnyítve a hibák keresését.

Az egész gyár nekem személy szerint nagyon futurisztikusnak nézett ki, mivel majdnem mindenhol csak robotok végezték a munkát, de azért ember is akadt, nem is kevés.

Egy robot kapcsolószekrényét is megnéztük: óriási volt, belenéztünk és mindenhol kábelek voltak és műszerek.

A látogatás során mindent jól elmagyaráztak: nekem nagyon tetszett minden, a cég folyamatosan fejleszt, mindent próbálnak digitalizálni, több robotot fognak beszerelni, ami a gyorsabb, pontosabb, precízebb munkafolyamathoz fog vezetni.

A megmunkálás után az utolsó megálló egy ellenőrzőpont volt. Ha egy alkatrész nem megfelelő, azt visszaszállítják az öntödébe és új alkatrész készül belőlük. A nap végén visszamentünk a kiindulási pontra, kaptunk ajándékba egy termoszos kulacsot és jó sok információt, amit valószínűleg az osztály nagy része már el is felejtett. J

Nekem nagyon tetszett a gyár. Nagyon megható volt a felénk áradó kedvesség és tisztelet.

A gyárban sok érdekességeket láttunk, sok tapasztalatot szereztem. Nagyon sok PLC gépet láttunk, az öntöde különösen érdekes volt, nem tudtam elképzelni, hogy ekkora gépekkel, hogy tudnak dolgozni az emberek. Elgondolkoztam azon, hogy még munkahelynek is jó lenne.

A robotok is érdekesek voltak nagyon vagány volt szerintem! Visszamennék szívesen!

(A fotók a 2019 szeptemberi nyílt napon készültek.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...