14.8 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Élettársait kényszerítette prostitúcióra

Vádat emelt a Pest megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki három nőt, köztük két élettársát is prostitúciós tevékenységre kényszerített leginkább Cegléden és Nagykőrösön.

Az ügyészség 11 év fegyházat és 10 év közügyektől eltiltást kért a többrendbeli emberkereskedelemmel vádolt férfire arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról is. A kerítéssel és garázdasággal vádolt társára 1 év 6 hónapot, és 500 ezres pénzbüntetést kért az ügyészség beismerés esetére.

Az elkövető 2013 év eleje és 2019 decembere között több megszakítással élettársi kapcsolatot tartott fenn az egyik nővel. Amikor együtt voltak, akkor rendszeres bántalmazással, illetve fenyegetéssel arra kényszerítette a nőt, hogy itthon, továbbá Németországban prostitúciós tevékenységet végezzen. Az abból származó bevételt a férfi elvette a párjától. A nő többször is megpróbált végleg megszökni a férfitól, de az mindig felkutatta és visszakényszerítette magához. Végül 2019 decemberében sikerült elmenekülnie és feljelentést tennie.

Emellett az elkövető 2019 őszén az előzővel részben párhuzamosan újabb nővel is élettársi kapcsolatot létesített, aki beleegyezett abba, hogy prostitúciós tevékenységet fog folytatni. A férfi az abból származó teljes bevételt szintén elvette ettől a nőtől is. Továbbá rendszeres bántalmazásokkal tartotta félelemben őt is, aki emiatt sokáig nem mert megszökni tőle. Végül elszökött és új élettársi kapcsolatot létesített, de az elkövető még ekkor is felkutatta és fenyegetőzve egy társa segítségével próbálta visszaszerezni, ám nem járt sikerrel.

Ennél a sikertelen akciónál az elkövető segítőjeként eljáró férfinak az ügy harmadik sértettje panaszkodott először a rossz anyagi helyzetéről. Ezután a férfi felajánlotta, hogy segíti a nőt abban, hogy prostituáltként dolgozzon, ha az abból származó bevételeiből részesedést ad neki. A férfi összehozta a nőt az előző két nőt is futtató elkövetővel, aki utána felügyelte a nő munkáját. A közvetítő férfi a továbbiakban nem folyt bele a futtató és a nő viszonyába, de a felhajtói tevékenységéért a bevétel egy részére igényt tartott.

Később ezt a harmadik nőt is bántalmazta az elkövető, illetve megfenyegette, hogy összetöri a csontjait, ha nem végzi a munkáját. A nő végül úgy tudott kiszabadulni a lakásból, hogy azt mondta a férfinak, meglátogatja a családját, majd ezt kihasználva, feljelentette az elkövetőt. A 2019 decemberi feljelentések nyomán megindult nyomozás során az elkövetőt végül letartóztatták, így nem volt módja ismét visszakényszeríteni a nőket a korábbi helyzetükbe.

Nisóczi elmondta még, hogy a férfi tagadta a kihallgatása során, hogy prostitúciós tevékenységre kényszerítette volna az élettársait. Ha az elkövető változtat az eddigi vallomásán, és a váddal egyező beismerő vallomást tesz, akkor 11 évig élvezheti a büntetés-végrehajtás vendégszeretetét.

Forrás: 24.hu – Ügyészség közleménye (A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...