2.1 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Alapszakasz győztes a Cegléd

A remek játékosokból álló Győrt fogadtuk a Tiszavirág Arénában.

Az első percek rohanásából mi jöttünk ki jobban, Fekete, Tóth és Dobbs is betalált tàvolról.

A negyed felénél 8 pontos előnyben voltunk. Nagyon magas fordulatszámon játszottunk, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. 31:23-nàl időt kért a Győr. Pillanatok alatt paprikás lett a hangulat, egy jogosnak tűnő reklamálás után Tóth kapott technikait, majd nem sokkal később Fekete is . Az ajándék büntetőknek hála, egyenlített a vendég csapat. Mészáros és Csàk okos játékának köszönhetően 34:31-es CKE vezetést jelzett a tábla az első negyed végén. Az első 10 perc nem a védekezésről szólt, 65 pont született összesen….

Kiegyenlített lett a játék, állandósult 5-7 pont körüli előnyünk. A vendégeknél gyűltek a személyi hibák gazdagon; Csákvári faulttal együtt szerzett kosara után az ellenfél egyik legjobbja, Berneczei megkapta a harmadik hibáját. “Csucsu” megállíthatatlan volt a támadó palánk alatt, viszont bosszantó védekezési hibák miatt egymás után hàrom hármast is kaptunk.

Fekete büntetői után átléptük az 50 dobott pontot 4 perccel a félidő vége előtt.

Kicsit beragadt a támadásunk, Csákvári is megkapta a harmadik hibáját.

Tóth félpályás hármasával alakult ki a félidei eredmény, 56:52 nekünk

A második félidőre sem változott nagyot a játék képe, kőkemény harc ment a minden elveszett vagy megszerezhető labdáért. Kovács Bàlint sokadik extra megoldása után újra 10 pont fölé kúszott a különbség, a negyed derekán 68:56-os ceglédi vezetést mutatott a tábla. Mészáros remekbe szabott ziccere után alakult ki az eddig legnagyobb, 14 pontos különbség . Egy újabb Tóth hármas után csapatkapitányunkat akadályozták sportszerűtlenül, a megítèlt két büntető is a helyre került, majd Kovács brusztolásàval elértük a 15 pontot is.

Hegedűs pályára küldésével sikerült rendezni kicsit a védekezést is, a harmadik negyed vége : 78:64

Sajnos a negyedik negyed eleje nem úgy sikerült ahogy szerettük volna, nagyon kellettek Fekete egyéni megoldásai, hogy ne legyen nagyobb baj. 4:42-vel a vége előtt Csaplár-Nagy Ervin kért időt. Alacsony szerkezettel próbálkoztunk, meglepve ezzel a győrieket.  Fekete sokadik hármasa után már a húsz pontos különbségèrt támadtunk. Hegedűs távolija után ez is meglett, 2 perccel a vége előtt gyakorlatilag eldőltek a lényegi kérdések.

A 100 pont nem lett meg, de nagyon fontos győzelmet arattunk, így egy fordulóval az alapszakasz vége előtt továbbra is az èlen állunk.

A számszerű végeredmény:

Fekete Viktor: Támadásban koncentráltan kezdtünk ennek köszönhetően sikerült előnyhöz jutni még úgyis hogy a védekezésünkben akadtak hibák. Sikerült végig tartani az előnyünket és így egy fontos meccset nyertünk meg gratulálok a csapatnak mindenki nagyot küzdött! Győrnek meg további sok sikert kívánok. Hajrá CKE!

Honti Viktor: Az első félidőben nem zártuk megfelelően a távoli dobásait a Győrnek. Amit meg is büntettek 9 triplával. Második félidőre ezt korrigáltuk és felére csökkentettük a kísérleteik számát. A festéket uraltuk, így simán tudtunk győzni, bár a Győr önmagához képest nagyon jól játszott. Gratulálok csapatomnak, hogy a sok problémát leküzdve alapszakasz győztes lett!

CKE – GYŐR 97:73

(34:31; 22:21; 22:12; 19:9)

Legjobb dobók : Fekete 23/15, Dobbs 16/12, Tóth 15/12, Mészàros 12, Kovács 13

Kalmár Bálint Technikai vezető

VIDEÓ A MÉRKŐZÉSRŐL…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...