17.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Kisiklott egy vonat a Nyugati pályaudvaron

A Nyugati pályaudvaron egy tengellyel “lelépett” a sínekről egy szerelvényvonat csütörtök reggel, emiatt a pályaudvar vonatforgalmában, valamint a nyíregyházi, lajosmizsei és szegedi vonalon korlátozások lesznek – közölte a Mávinform az MTI-vel. A Budapest-Cegléd-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon 20-30 perccel megnő a menetidő.

A monori helyi személyvonatok és a lajosmizsei vonatok Kőbánya-Kispesttől indulnak és oda is érkeznek.

A nyíregyházi, debreceni InterCity és sebes vonatok kerülő útvonalon Újszász-Szolnok érintésével közlekednek, menetidejük 20-30 perccel is meghosszabbodik.

A szegedi vonatok Ceglédig közlekednek és onnan is indulnak vissza Szegedre. Az utasok a ceglédi és szolnoki elővárosi vonatokkal utazhatnak, Cegléden biztosított az átszállás mindkét irányba.

Az S36 martonvásári, illetve a G43-as székesfehérvári vonatok Kelenföldről indulnak Kőbánya-Kispest helyett és oda is érkeznek.

Az esztergomi vonalon a vonatok Angyalföld és Piliscsaba, illetve Angyalföld és Esztergom között közlekednek, onnan csak Angyalföldig jönnek a Nyugati pályaudvar helyett.

A vasúti jegyeket és bérleteket elfogadják az 3-as metrón és a 3-as metrópótlón Újpest-városkapu és a Nyugati pályaudvar között, valamint a 14-es villamoson Angyalföld vasútállomás és a Lehel tér metróállomás között – áll a közleményben.

MTI

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....