12.7 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

4000 embert oltanak be

Nem emelkedik drasztikusan, inkább stagnál az új Covid-betegek száma a Toldy Ferenc kórházban, a jelentkező új betegek azonban súlyosabb tünetekkel küzdenek. A kórházban a következő napokban a fókuszban az oltás áll, minden eddiginél nagyobb terhelés alatt van az intézmény, mert közel 4000 oltást adnak be, 4 oltóhelyen a hosszú hétvége alatt. Oltóanyag úgy tűnik most már van, de a szervezési feladatok kemény próbatételt jelentenek a túlterhelt egészségügyi intézményeknek.

A húsvéti hétvégén tehát, zajlik a pedagógusok oltási kampánya, a lakossági és a második körös oltások is. A ceglédi kórházban eddig mintegy 13 ezer főt oltottak be. A kismamák viszont az új protokoll szerint a háziorvosuktól kapják meg a vakcinát.


Változás az oltásszervezésben, hogy március 30-ával az oltási kampányt központilag szervező NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) eljuttatta a háziorvosokhoz az összes regisztrált nevét, igy a háziorvosokra bízták az oltási sorrend, a kockázati csoportokat felállítását, a kor és egészségügyi állapot, krónikus betegség  vagyis a veszélyeztetettség sorrendjében. Így a következő néhány hétben várhatják az oltási értesítőt az eddig sorra még nem került, kockázati csoportba tartozó regisztráltak.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...