34.4 C
Cegléd
2026. június 29. hétfő
spot_img

Ungvári Attila bronzérmes Antalyában

Ungvári Attila bronzérmet szerzett az Antalyában megrendezett olimpiai kvalifikációs Grand Slam versenyen, ezzel nagy lépést tett a tokiói részvétel felé, hisz 500 pontot szerzett és több mint valószínű, hogy visszakerül az olimpiai részvételt jelentő zöld zónába.
Attila sorra hozta a kiélezett összecsapásokat. Elsőként a csehek ifjúsági világbajnokát, Adam Kopeckyt győzte le intésekkel, majd a lengyelek U23-as Európa-bajnoki ezüstérmese, Pawel Drzymal ellen nyert a hosszabbításban, ugyancsak intésekkel. Következett az olaszok junior-világbajnoka, Christian Parlati, aki ellen Karvaly kapott három intést, így a Ceglédi VSE judósa a vigaszágon folytathatta a küzdelmet. Ott az ötszörös Afrika-bajnok Mohamed Abdelaal volt az ellenfél, aki ellen vazarival szerezte meg a győzelmet Ungvári Attila.

„Nem érzem, hogy nehéz nap lenne mögöttem, igazából nem is fáradtam el, de azt tudtam, hogy az olimpiai kvalifikáció érdekében most már kell a nagy eredmény. Hogy minek köszönhető ez a bronz? Talán annak, hogy nagyon akartam ezt a sikert. Nem tudom, hogy hol állok a rangsorban, de ha sikerül az utolsó két-három versenyre átmenteni ezt a formát, akkor nem lesz baj” – mondta a versenyt követően Ungvári Attila.

„Jó mulatság, férfi munka” volt azonban az, amit Ungvári Attila (81 kg) tett a szőnyegen a pénteki nap folyamán, hiszen a ceglédiek Európa-bajnoki bronzérmese a bronzmérkőzésig menetelt el. Az ifjabbik Ungvárinak nagy szüksége volt már egy jó szereplésre, hiszen a múlt héten záruló tbiliszi Grand Slam-verseny eredményei következtében visszacsúszott az olimpiai rangsorban, elveszítette lehetőségét a szabad kártyára, így Antalyában nagy dobás kellett ahhoz, hogy ismét téthelyzetbe hozza magát.

És bizony most élni tudott a lehetőséggel Ungvári Attila, akit a lelátón ülve a 73 kilogramm második körében elbúcsúzó olimpiai ezüstérmes testvére, Miklós űzte-hajtotta a siker felé. Attila vigaszágról jutott el a bronzmérkőzésig, amelyen aranypontos hosszabbításban, vazarival verte a svéd Robin Paceket. Az olimpia szempontjából pedig Antalyában vastagon foghat a ceruza: Ungvári Attila 500 pontot jegyezhet fel, amivel több mint valószínű, hogy visszakerül az olimpiai rangsorban a tokiói részvételt jelentő zöld zónába.

***
Sajnos nem alakult jól a törökországi túra a negyven esztendős judós legenda, Ungvári Miklós számára: a Ceglédi VSE klasszisa a kazah Bagtbergenov ellen nagyon gyorsan, már a harmadik perc elején megkapta a harmadik intését, ez pedig azt jelenti, hogy Antalyában nem tudott közelebb kerülni az ötödik olimpiai induláshoz.
Forrás: Nemzeti Sport / Judoinfo.hu

CSELGÁNCS GRAND SLAM, ANTALYA
A magyarok eredményei
Férfiak. 73 kg. 1. forduló: Ungvári Miklós erőnyerő. 2. forduló: –Bagtbergenov (kazah) 0–10. 81. kg. 1. forduló: Tóth Benedek–Chilard (francia) 7–0, aranypontos hosszabbítás után; Ungvári Attila erőnyerő. 2. forduló: Tóth–Pacek (svéd) 0–10; Ungvári A.–Kopecky (cseh) 10–0. 3. forduló: –Drzymal (lengyel) 10–0 aranypontos hosszabítás után. Negyeddöntő: –C. Parlati (olasz) 0–10. Vigaszági mérkőzés: –Abdelaal (egyiptomi) 7–0. Bronzmérkőzés: –Pacek (svéd) 7–0 aranypontos hosszabbítás után

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...

Benyugtatózva zuhant a tóba gyermekével

A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Ceglédi Járási...