12.8 C
Cegléd
2025. július 19. szombat
spot_img

Ciglefák a Malom téren

A Városvédő és Szépítő egyesület kezdeményezésére 1995 óta, a mindenkori önkormányzattal közösen megemlékezünk Cegléd várossá nyilvánításának napjáról. A hivatalos, a protokolláris rendezvényeken túl, az egyesület minden alkalommal igyekszik minél emlékezetesebbé tenni a jeles évfordulót.

Idén hosszabb utánajárás után Dr. Ecseri Károly egyesületi tag, olyan keskenylevelű fűzfacsemetéket ajánlott fel a városnak, amiknek nevéből Cegléd neve is „eredeztethető”. Ezek helyét egy helyszínelő bizottság a Malom térre jelölte ki.

Május 6-án az ifjúsági tagozat számos tagja felnőttekkel együtt elültették a kis fákat.

Május 7-én Hegedűs Ágota alpolgármester asszony jelenlétében, kis átadási rendezvényre került sor. Kocsis István elnök köszöntötte a megjelenteket, majd felkérte Dr. Ecseri Károlyt, tartson egy kis ismertetőt a fűzfákról. Ezt követően Diósi Pál és Diósi Árpád leleplezték a Józsa Andrással együtt készített emlékoszlopot.

Az elnök befejezésként kiemelte, hogy az egyesület jelszava, az „együtt a városért” nem csak egy szép gondolat, hanem Cegléd hagyományait megőrző cselekvés is.

KI

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...