18.1 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Kiesett a kézilabda csapat az NB I-ből

A férfi kézilabda NB I alapszakaszának utolsó fordulójában a kézilabda csapatunk kikapott a Veszprémtől. A Dabas és a Cegléd is tíz ponttal zárta az élvonalbeli szezont, de az egymás elleni eredmények a Dabasnak kedveztek.

Nagy Károly edző egy héttel korábban, a Gyöngyössel való döntetlennel zárult találkozó után még bizakodva nyilatkozott arról, bízik benne, hogy bent tudunk maradni az első osztályban. Sajnos több játékosunkat elveszítettük a Tatabánya elleni mérkőzésen, több játékost műtöttek. Kéziseinknek több más szerencsétlen körülmény is ellene szólt az utolsó mérkőzés előtt. Csapatunk derekasan küzdött, 6 gólos előnyre is szert tettünk.

“Több olyan játékosnak adtam lehetőséget, aki eddig kevesebb lehetőséget kapott, ők többé-kevésbé helytálltak. Óriási csalódás van bennem, mert mindent megpróbáltunk, ami emberileg lehetséges. Egy lemondásnak köszönhetően játszhattunk ebben a szezonban az NBI-ben. Beleerdősödtünk a mezőnybe, melóztunk tisztességesen, mindenkinek ellenfelei voltunk az utóbbi időben. Az élet fintora, hogy az a csapat ejt ki minket aki nekünk köszönheti, hogy NBI-es lett, ezt egy jó ideig nagyon nehéz lesz feldolgozni.” “Ez egy inkorrekt bajnokság volt. Egy ilyen bajnokságot kiesővel megcsinálni, hogy minden meccsen kilenc-tíz emberrel játszottunk, mindenki ellenünk akart játszani. Mások hónapokig nem játszottak, mi csináltuk becsülettel, de azt kell hogy mondjam, hogy aki tisztességes, az a végén úgy jár, ahogy mi. Nagyon nem tudom, hogy mi lesz a ceglédi kézilabda csapat sorsa.” – nyilatkozta Nagy Károly vezetőedző a kiesést jelentő mérkőzés végén.

Veszprémi KKFT-Ceglédi KKSE 31-30 (14-16)

A bajnoki szezonból már csak a döntő két mérkőzése van hátra, a MOL-Pick Szeged otthonában szerdán 19 órától, a Telekom Veszprém csarnokában pedig szombaton 18.30-tól játszanak a csapatok.

Az alapszakasz végeredménye:
1. Telekom Veszprém 26 25 1 – 940-616 51 pont
2. MOL-Pick Szeged 26 23 – 3 893-651 46
3. Grundfos Tatabánya KC 26 17 2 7 722-670 36
4. Balatonfüredi KSE 26 15 4 7 739-689 34
5. Csurgói KK 26 13 6 7 708-702 32
6. Ferencvárosi TC 26 14 1 11 736-714 29
7. Veszprémi KKFT 26 12 1 13 699-727 25
8. SBS-Eger 26 10 3 13 702-790 23
9. Sport36-Komló 26 10 2 14 701-733 22
10. Budakalász 26 9 3 14 700-729 21
11. HE-DO B.Braun Gyöngyös 26 9 1 16 691-719 19
12. Dabasi KC VSE 26 3 4 19 632-750 10
13. Ceglédi KKSE 26 4 2 20 612-766 10 – kiesett
14. Orosházi FKSE-Linamar 26 2 2 22 588-807 6 – kiesett

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....