13 C
Cegléd
2024. április 16. kedd
spot_img

Polgármesteri beszámoló

Ismét a virtuális térben tartotta polgármesteri beszámolóját Dr. Csáky András május 26-án. A városvezető az elmúlt időszak döntéseiről és a zajló beruházásokról adott számot. A járványügyi adatokkal kapcsolatban hosszú hónapok után végre kedvező adatokról számolhatott be. „A tegnapi nap 45, mai nap 44 ceglédi lakos volt karanténban, ami azt jelenti, hogy igazolt beteggel találkozott, illetve tegnap 67 és ma 65 betegről tudunk, akik otthon vannak, otthon ápolják őket.” Hozzátette: a kedvező adatok ellenére nem dőlhetünk hátra, hiszen az indiai mutáns még nem érkezett meg és nem lehet megúszni a fertőzést, csak akkor ha felvesszük a vakcinát.

A polgármester elmondta továbbra sem lehet testületi ülést tartani, ezért a megszokott menetrend szerint az előterjesztéseket a képviselők rendelkezésére bocsátotta és véleményezésüket figyelembe véve hozta meg a döntéseket.
Az önkormányzat áttekintette a gyermekjóléti központ, a Bölcsődei és Védőnői Igazgatóság, valamint az önkormányzati hivatal gyermekvédelemmel kapcsolatos tevékenységét, melyet a fiatalkorú bűnelkövetésekkel kapcsolatosan a ceglédi rendőrség is kiegészítését.
Gazdasági társaságok beszámolójából kiderül, hogy mindegyik gazdasági társaság esetében, hogy az eredeti terveket a pandémia felülírta, jelentős mértékű bevételkieséssel számoltak. Ott, ahol kellett, az önkormányzat pótlólagos forrást biztosított annak érdekében, hogy a működés biztosítva legyen. Döntés született arról, hogy a jelenlegi helyzetre tekintettel az ügyvezetők prémiumban nem részesülnek.

A polgármester a ceglédi fürdő megnyitásának napján a unokájával készült fotókon biztatta a város lakóit: “Aki még nem oltatta be magát, ne habozzon jelentkezzen!”

Elkészült és a Képviselő-testület tagjai véleményezték az önkormányzat 2020. évi költségvetés végrehajtásáról szóló előterjesztést. A Képviselő-testület – az év folyamán történt módosítással – a 2020. évi költségvetés módosított, összesített előirányzatát 12.095.336.953 forintban állapította meg, mely tartalmazza a finanszírozási műveletek előirányzatát is. A bevételi oldal közel 75%-kal teljesült, (ez az elvonásokkal van összefüggésben) a felhalmozási kiadások azonban nem érték el a 40%-ot, mert különböző beruházások nem indultak meg. Ezek részben a későn érkező támogatással vagy eredménytelen közbeszerzésekkel hozhatók összefüggésbe. A részletes – minden intézményre kiterjedő – beszámoló a város honlapján megtekinthető.
Itt említjük meg a város I. negyedévi pénzügyi beszámolóját, mely szerint március 31-ével az önkormányzatnak 20.221.000,- Ft-tal tartoznak, tartozásállományunk pedig 38 millió forint. Ez utóbbi legnagyobb része a Várvag Kft. feladatellátási számláiból adódik. Elmondható, hogy a működés biztosított, likviditási problémánk nincsen. A beszámoló a városi honlapon közzétett anyagok között olvasható.

Dr. Lakos Rolanddal, Csemő polgármesterével és Hegedűs Ágota alpolgármesterrel történt találkozó kapcsán osztotta meg a hírt: 270 millió forintból megépülhet a Csemő-Cegléd közötti kerékpárút középső szakasza.

A beszámolóban szóba került a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat, a járdaépítési és felújítási pályázat, az önkormányzati ingatlaneladások kérdése is.

A jelenleg folyó beruházásokról is beszámolt a városvezető:

Jászberényi úti felüljárón a kerékpárút építése folyamatban van, az ütemtervnek megfelelően halad.

A Piacnál harmadszor kellett közbeszerzést kiírni. Nyolc ajánlat érkezett be, hiánypótlást kellett kérni az ajánlattevőktől, aminek a határideje lejárt. Ezt követően már csak két érvényes pályázat maradt.

A Nefelejcs úti bölcsőde építése is indul idén. Május végére a kiviteli tervek elkészülnek és akkor látják majd a költségvetését is.

Az Ipari Park II. esetében a közbeszerzés előkészítése zajlik, rövidesen kiírásra kerül.

Városunkban tett rövid látogatást Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki Földi László országgyűlési képviselővel közösen látogatást tett a Városházán is.

Nagykőrös-Cegléd kerékpárút kapcsán folyik a munka, a tereprendezés, ami számos fakivágással jár együtt. Ezzel kapcsolatban észrevételek voltak, illetve bizonyára lesznek, mert a ceglédi szakaszt is érinti. Múlt hét előtt a kivitelezővel, a Magyar Közúttal és a tervezőkkel helyszíni bejárást kezdeményeztem annak érdekében, hogy próbáljuk módosítani úgy a már évekkel ezelőtt elfogadott nyomvonalon, hogy minél kevesebb fa kerüljön kivágásra. Nagy mozgásterünk nincs. 10-20 cm-t tudnak módosítani, nagyobbhoz teljesen újra kell a terveket készíteni, ami önkormányzatunkat terhelné tízmilliós nagyságrendben, illetve tovább húzódna maga a beruházás, A nyomvonal kijelölésénél közművekre is figyelemmel kell lenni, úgyhogy ez is árnyalja a képet ebből a szempontból. De a beruházás folyamatban van és a kivitelező szerint tartani tudják a határidőt, azaz jövő év januárjában át kell hogy adják a kerékpárutat.

Csapadékvizes projekt folytatódik az ütemtervnek megfelelően.

A Szent Imre herceg úti beruházáshoz a közútkezelői hozzájárulás megérkezett, a közbeszerzési eljárás készítése folyamatban van. Nyár folyamán remélem itt is a megvalósítás fázisába fogunk lépni – hangzott el a tájékoztatón.

Vörösmarty téri bringapark elkészült, jövő héten átadó lesz.

Aszaló utcában az ivóvízhálózat bővítése folyamatban van.

József Attila utca korszerűsítésére benyújtott pályázat elbírálása június közepére várható.

Gulág Emlékhely esetén az együttműködési megállapodást jóváhagyták. A kivitelező a közbeszerzési eljárást megindította.

Országzászlót június 4-én avatják, várják az érdeklődőket.

Gál József Sportcsarnok építése az ütemtervnek megfelelően halad, az alapozás megtörtént, lassan látványosabb fázisába lép a beruházás.

A Mizsei-Déli út sarkára tervezett zebra a Magyar Közúthoz be van adva engedélyeztetésre.

Ceglédbercel-Cegléd kerékpárút tervezése folyamatban van tervezés szintjén.

Csemő-Cegléd kerékpárút esetében Csemő a középső szakasz megvalósítására 260 millió forintot nyert. Nemsokára el fogják kezdeni azt a részt.

Örkényi úti közigazgatási határon kívüli részének a felújítása: a pályázat végleges kiírása június közepe és vége között várható. A tervek készen állnak, ahogy kiírják, csatlakozni tudunk.

A szennyvíztelep kivitelezési szerződése aláírásra került. 8.2 milliárdos beruházásról van szó, várhatóan szeptemberben kezdődik a beruházás.

Folytatódik a Kossuth Ferenc utcának Posta felőli részének járdafelújítása. A drogéria előtti szakaszt fogják felújítani.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...

15 éves a Nia játékbolt

Idén 15 éves a Nia játékbolt Cegléden, ahol csaknem...

Válogatottságért küzdöttek

Hétvégén rendezték az U17-es korosztály második válogató versenyét. Szombaton...