11.9 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Öngyilkos merényletre készült a kecskeméti iszlamista

Megakadályozta a Terrorelhárítási Központ, hogy robbantásokat hajtson végre a labdarúgó-Eb magyar helyszínén az a 21 éves magyar férfi, aki magát iszlamistának vallja. A TEK felszámoló egységei kedden Kecskeméten ütöttek rajta a terroristán, lefoglalták a robbanószerkezeteket is. Mint kiderült, több helyszínen is robbantani akart az egyetemista fiatal.

Hajdu János közölte: a fiatalember az Iszlám Állam által működtetett zárt fórumon kifejezetten ajánlkozott arra, hogy olyan típusú támadást hajtson végre Magyarországon, amely nagy tömegeket érint. Nagy valószínűséggel ő kereste a lehetőséget, hogy ilyen támadást véghez vihessen – adta közre az MTI.
A Magyar Nemzet értesülései szerint a 21 éves kecskeméti férfi több magyarországi helyszínen is robbantani akart. Elsőként a labdarúgó-Eb budapesti helyszínén, a Puskás Stadionban, ahol 70 ezer ember életét veszélyeztethette volna. Ugyanakkor a Balatonon turisták tömegébe is bele akart hajtani személyautóval. Az egyetemista férfi a darkweben chatelt iszlám radikálisokkal és így sodródott a szélsőségesek közé.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint terrorcselekmény előkészülete miatt vettek őrizetbe egy magát iszlamistának valló magyar férfit. Az Ibolya Tibor fővárosi főügyész jegyezte közlemény kitér arra, hogy a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a tegnap végrehajtott akció eredményeként gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vett egy 21 éves férfit.
A Terrorelhárítási Központ jelzése alapján indult ügyben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség az akciót a TEK közreműködésével hajtotta végre. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a férfit előállította, és gyanúsítottként hallgatta ki a lakosság megfélemlítése céljából, előre kitervelten, aljas indokból és célból, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettével, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettével megvalósított terrorcselekmény előkészületének megalapozott gyanúja miatt.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...