15 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Birkózócsarnok épül Abonyban

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma több mint 51 millió forint összegű támogatást biztosít az abonyi birkózócsarnok megépítéséhez –  kapott tájékoztatást Abony Város Önkormányzata. Pető Zsolt polgármester elmondta, hogy a városvezetés az építési projekt előrehaladása és a tényleges költségek megismerése érdekében idén tavasszal elindította a feltételes közbeszerzési eljárást, melynek lezárását követően a legkedvezőbb kivitelezői ajánlat nettó 168,4 millió forint volt, amely kicsivel több, mint 51 millió forinttal haladta meg a már korábban megítélt támogatások és az önkormányzat saját pénzügyi forrás keretét.

A helyzet megoldása és a megvalósítás érdekében a városvezetés és Földi László országgyűlési képviselő közös levélben fordult a Kormányhoz, melyben kérte a hiányzó pénzügyi fedezet biztosítását. A közös munkának és az államtitkári döntésnek köszönhetően elérhető közelségbe került a birkózócsarnok megvalósítása, aláírásra kerülhet a kivitelezés vállalkozói szerződése, majd kezdődhet a várva várt építkezés.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...