16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Bronzérmes olimpikonok fogadása

Pásztor Mátyás és Jansik Szilárd a tokiói olimpián bronzérmet szerzett magyar vízilabda válogatott két játékosát köszöntötte a város apraja-nagyja Cegléden a Szabadság téren, ahova az utánpótlás vízilabdások kordonja között érkeztek meg a bajnokok.

Jansik Szilárd elmondta: aranyérmet szerettek volna nyerni, de a bronznak is örülnek, hiszen olimpián érmet szerezni óriási dolog.
– Egy sportoló életében nagy szerepe van a szerencsének, ez korábban nekem nem adatott meg. Köszönöm a szövetségi kapitánynak hogy bizalmat adott nekem – mondta el Pásztor Mátyás, akinek István bátyja szintén részt vett korábban már az olimpián a kézilabda válogatott tagjaként.
Dr. Csáky András polgármester is köszöntötte a sportolókat és nemcsak az olimpikonoknak, de az eredményeikben közreműködő családtagoknak is köszönetet mondott.
Földi László országgyűlési képviselő is beszédet mondott: – Tanárként fantasztikus megélni, hogy volt tanítványaimat köszönthetem ilyen siker után, amiért köszönet illeti Czigány Károly edzőt és a ceglédi vízilabda közösségét, akiknek keze alól az országos elitbe kerültek a ceglédi nevelésű vízilabdások.
Dr. Beck György a CVSE Vízilabda Szakosztályának társelnöke a múltat is felidézte: – A ceglédi vízilabda 1934-es kezdete óta várunk erre a sikerre, ezekkel az érmekkel a hazai sport legnagyobbjai közé került Cegléd. Matyi mindig a leglelkesebb volt bármilyen feladatról volt is szó az edzéseken. Szili pedig mindig a nehezebb megoldásokat választotta, ha sportról volt szó – ezért sem véletlen, hogy a két sportoló ide el tudott jutni.
Czigány Károly edzőt is a színpadra hívták, akit vastapssal köszöntött a közönség. Az edző a két sportolóról osztotta meg élményeit. Elmondta: Matyinak mozgási problémái voltak, amikor edzeni kezdett, nagyon kemény munkával jutott oda, hogy idén ő lett a magyar bajnokság gólkirálya, majd pedig az olimpiai csapat tagja.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....