5.9 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Augusztus 20-i panoráma

Cegléden dr. Csáky András polgármester köszöntőjével és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar filmzene estjével vette kezdetét Szent István ünnepe a Szabadság téren 19-én este.  A polgármester beszédében elmondta:  „Mit üzen a szent király több mint ezer év távlatából? Megváltoztak a körülmények, megváltozott körülöttünk a világ. De a lényeg nem veszett el. A kereszténység ma is sok ember számára jelszó, pártok zászlajára is rákerül. Az elvek és a gyakorlat között azonban óriási a szakadék. Inkább ne használjunk ilyen jelzőket, ha nem vagyunk képesek szolgálni azt. Mi jól tudjuk, a magyarság az államalapítás óta eltelt időben a mostaninál sokkal súlyosabb kríziseket élt át, de mindegyikből győztesen került ki, hisz olyan hagyományokkal, nyelvvel, kultúrával és életszemlélettel rendelkezett, amelyre a jövőt lehetett építeni. Szent István ezeréves tanításait érdemes követni. Példát adnak a felelősségre, az igazságra, az önmérsékletre, és egymás értékeinek megbecsülésére is. A szent király feladata nem az volt, hogy új közösséget hozzon létre – hiszen ezt elődei már megtették. Új hazát is nagyapái szereztek. Neki otthont kellett teremtenie ebből az országból Európa közepén. Az ő műve: Magyarország. Ma az a feladatunk, hogy köszönetet mondjunk ezért, és hogy jelezzük: számunkra Szent István nemcsak a múlt, hanem a jövő is.”

Másnap az Ország Tortája kóstolással folytatódott az augusztus 20-i ünnepségsorozat a Zöldházak Cukrászdában. A megjelenteket Kis Gyula, a cukrászda vezetője és Hegedűs Ágota alpolgármester köszöntötte. Idén a Napraforgó nevű torta lett az Ország Tortája, ami görög joghurt, méz, vilmoskörte egyvelege, az alját pedig napraforgó és csokoládé alkotja.

Az ünnepi műsor részeként Földi László országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket. „A világ nagy részén az embereknek nincs hazájuk, élelmük, ivóvizük, biztonságuk, törvényük, kormányuk, szabadságuk, önállóságuk – mi azonban, Szent István örökségének gondozói ma is az új kenyér illatában gyűlhetünk össze Cegléden ünnepelni, a saját hitünk szerint, a saját nyelvünkön. Köszönet érte minden valaha élt és ma élő magyarnak, aki képes otthon lenni a saját hazájában, illetve tenni a megmaradásért, és az összetartozás erősítésért.” – fogalmazott a képviselő.


Ezután Dr. Ujváry Gábor, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár vezetője mondott beszédet. A műsor kenyérszenteléssel folytatódott, melynél a történelmi egyházak és a Cegléd Táncegyüttes működött közre; végül a Patkós Irma Művészeti Iskola növendékei léptek fel. Este a Zanzibár zenekar adott koncertet, majd a tűzijáték után a Fatal Error koncertje zárta az ünnepet.

Földi László, országgyűlési képviselő az Államalapítás ünnepén Cegléd mellett járt Kocséron, Kőröstetétlenen, Abonyban, Újszilváson és Nyársapáton is.

Újszilváson a képviselő beszédében elmondta: a haza több mint egy ország, több mint egy állam. „Országa, állama sok közösségnek lehet. A haza azonban: otthon. Vörösmarty Mihály Szózatának örök érvényű intésével kifejezve: a hely, ahol élned, halnod kell. A haza olyan emberekből áll, akiket több köt össze, mint amennyi szétválaszt. A haza az a hely, ami megtart, megvéd, ami néha elenged, sőt elküld, de mindig visszavár.” – fogalmazott Földi László.

Kocséron az időjárás is kegyeibe fogadta a Szent István napi ünnepség résztvevőit és vendégeit, hiszen szűrt napsütésben, nyárias melegben kellemesen ünnepelhettek a parkban. A kakasfőző verseny sátrai újszerűen a park sétányai közé kerültek, ahol a finonabbnál finomabb ételek készültek. – számolt be a Kocséri Képes Krónika. A főleg gyermekeknek szánt Holló együttes produkciója nagy sikert aratott. A legnagyobb örömet a Földi László országgyűlési képviselő ünnepi beszédét követő ujszülottek köszöntése volt. Soha ekkora sokaságban még nem áltak szüleikkel az újszülöttek a köszöntésnek helyt adó kocséri színpadon. Természetesen a nyelv vizsgások és a friss diolomások köszöntése sem maradhatott el. Hriagyel Csaba polgármester és Bodnár András alpolgármester köszöntötték még a nyugállományba vonuló pedagőgusainkat is. A fergeteges operett gála és Bunyós Pityu remek dalai meg hozták a vendégek mulatáshoz való kedvét, de előtte a kakasfőző verseny eredményét is kihirdették, és a megérdemelt jutalmakat átadták a győzeseknek. A rendezvényt hajnali tartó útcabál zárta, amelyet tűzijáték színesített Nagy István felajánlásából.

Nagykőrösön már 19-én Bereczki Zoltán élő koncertjével megkezdődött a városi ünnepség. Augusztus 20-án délelőtt ünnepi megemlékezéssel, és egész nap gyermekprogramokkal, koncertekkel, tortakóstolással várták a nagykőrösieket a Deák térre. A Kis István Népdalkör mellett, Ecsedi Péter is fellépett, majd “Benned él a magyarság” címmel, igazi gálaműsort láthattak és hallhattak Nagykőrös központjában. Az estet utcabál zárta, a Soundwitch zenekar lépett fel, s szórakoztatta zenéjével a közönséget.

Az ünnepség keretében díszpolgári címet is átadtak, amelyet idén L. Simon László vehetett át dr. Czira Szabolcs polgármestertől. „L. Simon László kulturális államtitkárként 2013-ban személyesen vezette le az Arany János Múzeum városi fenntartásba való átadását, majd részt vett és beszédet mondott a felújított múzeum avatásán. Hosszú évek óta tagja a Kárpát-medencei Arany János Balladamondó Verseny zsűrijének, 2020-ban ő volt a zsűri elnöke. Városunkban több ünnepségen vett részt ünnepi szónokként. Papp Elek fotóművész Nagykőrös értékeit bemutató csodálatos albumát aprólékos műgonddal L. Simon László szerkesztette, s 2019-ben a Cifrakert Svájci Házában mutatták be.” – hangzott el a méltatásban.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...