14.8 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Vérbe fojtott szabadság

A Civil Összefogás Fórum Vérbe fojtott szabadság címmel vándor kiállítást indított útjára az öszödi beszéd kiszivárgásának 15. évfordulója alkalmából, amely Nagykőrösre is ellátogatott. A kiállításnak otthont adó kamionban az érdeklődők videófalon, interjúfilmen kaphatnak képet a 2006-os őszi eseményekről.
Mint ismert, 2006. szeptember 17-én a rendszerváltás óta nem látott méretű tüntetéssorozat vette kezdetét, miután kiszivárgott Gyurcsány Ferenc az MSZP zárt, balatonöszödi frakcióülésén elmondott beszéde. Még aznap tüntetések robbantak ki, amit levertek, ám az akcióknak több, mint 200 súlyos civil sérültje volt.
Bába István, a vándorkiállítás főszervezője, – aki maga is ott volt a tüntetéseken – korábban azt nyilatkozta: főként a fiatal korosztály a célcsoportjuk, mert ők nem tudnak arról, mi történt másfél évtizede. Ennek ellenére sokan jönnek a kiállításokra olyanok, akik maguk is megélték az akkori budapesti történéseket.

Földi László országgyűlési képviselő közösségi oldalán írt az eseményről: „A kamion, amely emléket állít a Gyurcsány korszak sötét időszakának, ma Nagykőrösre érkezett. Fontos hogy emlékezzünk, hiszen sokan szenvednek amnéziában. Ennek okán Nagykőrösön is vannak olyan erők, akik ezen időszak főszereplőivel fognak össze, a hatalom megszerzésének reményében. Ez a kiállítás testközelből mutatja meg, a demokratikus baloldal valódi arcát a vélemény és szólásszabadság tekintetében.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...