15 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Kedd óta nem oldódott meg a ceglédi vasútvonalon keletkezett probléma

Pénteken is dolgoznak Kőbánya-Teher állomáson a biztosítóberendezés javításán a szakemberek, ezért a következő, korábban meghirdetett közlekedési rend érvényben marad néhány kivétellel – számolt be róla az Mávinform.

Az Index hírt adott róla, hogy kedd estétől a biztosítóberendezés hibája miatt a ceglédi vonal fővárosi szakaszán 30-50 perccel megnövekedett a menetidő, emellett vonatkimaradásokkal is számolni kellett. Csütörtökön arról számolt be a hazai vasútcég, hogy két nap alatt nem sikerült a hiba kijavítása, ezért a Kőbánya-Teher állomáson a bevezetett korlátozások aznap is érvényben maradtak. A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon 20-30, esetenként 30-40 perccel is hosszabbodott meg a vonatok menetideje.

A legfrissebb közleményében már arról informál a vasúttársaság, hogy péntekre várhatóan már csökken a késések mértéke, de 10-20, esetenként 20-30 perccel hosszabb menetidőkre továbbra is számítani lehet a ceglédi és a lajosmizsei elővárosi vonalakon, valamint a debreceni, szegedi vonalakon.

A nagyobb késések és torlódások megelőzése érdekében több vonat rövidebb útvonalon közlekedik, vagy kimarad a menetrendből a Budapest–Cegléd–Szolnok és a Budapest-Lajosmizse vonalon.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...