18.1 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Bölcsőde épül 417 millió forintból

Március 30-án került sor a Csemetekert bölcsőde alapkőletételére Abonyban. A fenntartó Pünkösdi Gyermekvédelmi Szolgálat az építésre több mint 417 millió forint támogatást nyert a Kormánytól. A beruházásban kétcsoportos bölcsőde és korai fejlesztő központ kerül kialakításra. Az új akadálymentesített épület megújuló energiaforrások kialakításával részben önellátó lesz és 7 új munkahelyet is teremt a beruházás. A megnyitó ünnepség várhatóan 2023 szeptemberében lesz.

Az alapkőletételen Karsa Andrea a Magyar Pünkösdi Egyház gyermekvédelmi szolgálatának igazgatója elmondta: hagyományosan nagyon sok gyermek nevelkedik Abonyban és környékén, így nagy szükség van számukra bölcsődei nevelésre, de nemcsak az állami gondozásban lévő gyermekeket várják az intézménybe, hanem az abonyi családokba született „csemetéket” is.
Ezután Kovácsné Bárány Ildikó bölcsődékért felelős miniszteri biztos kapott szót, aki elmondta a közösségi összetartozás hidakat teremt a gyerekek és a szülők között, valamint a munka és magánélet egyensúlyát is segíti. Hangsúlyozta: az egyházak társadalmi felelősségvállalását kiemelten támogatja a Kormány.

D. Nagy Tamás egyházkerületi vezető a Magyar Pünkösdi Egyház képviseletében mondott beszédet, kiemelve: a hátrányos helyzetből induló, lelkileg sérült gyermekeknek különösen fontos a szerető és gondoskodó légkör.

Pető Zsolt polgármester üdvözölte az új beruházást. Mint elmondta: jelenleg a városban két bölcsőde, 6 csoportban 72 gyermekről gondoskodik, de mintegy 500 fő 0-3 éves korú gyermek él Abonyban, tehát szükség van új bölcsődei férőhelyek biztosítására. A polgármester arról is beszámolt, hogy pályázati forrásból felújították a bölcsődéket és óvodákat, illetve városrehabilitációs projektjük révén Abony leszakadó részében közösségi házat, tanodát építenek, ezzel is segítve a hátrányos helyzetű családok gyermekeit.
Az ünnepség végén időkapszulát elhelyezve tették le a Csemetekert Bölcsőde alapkövét.

A Pünkösdi Gyermekvédelmi Szolgálat az intézménnyel kapcsolatos lelki munkában – az eseményen Krizsán Ervin által képviselt  -“Közösségben Istennel” gyülekezettel tervez együttműködni.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....