23.9 C
Cegléd
2026. július 23. csütörtök
spot_img

Eltört a korsó

„Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik” – ezzel a bevezetővel osztotta meg a hírt a Zsaru Magazin oldala, melyben a 19 éves jászkarajenői sorozat betörő elfogásáról számolnak be.

A férfi esete azon bölcsesség igazságát is igazolta, miszerint az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó – írja a cikk. „Tudniillik alig egy hónapja, március 19-én betört egy jászkarajenői vegyesboltba, és miután a körzeti megbízott felismerte és az utcán meg is látta, a fiatalember ismét esküt tett, hogy ilyet soha többé nem fog csinálni. Ismét, mert lopás miatt korábban is indult ellene eljárás. Csakhogy április 6-án megint betört valaki ugyanoda, méghozzá ugyanúgy, mint az esküdöző, és a szajré is hasonló volt. Átmászott a kerítésen, majd betörte a hátsó ajtót, és azon keresztül jutott be boltba, ahonnan egy szatyornyi alkoholt és energiaitalt vitt magával, illetve a kassza tartalmát. Aznap éjjel egy másik jászkarajenői üzlet raktárába is betört, oda az ablakon keresztül mászott be, de onnan nem vitt el semmit. Cselekményeivel több százezer forintos rongálási, valamint 45 ezer forintos lopási kárt okozott.”


A Ceglédi Rendőrkapitányság zsarui forró nyomon követték, és másnap délelőtt Tatán elfogták. Egy jászkarajenői lakatlan házból a zsákmány is előkerült, bár sajátos nehézség merült fel az utca azonosításakor. Az elkövető úgy emlékezett, az ominózus ingatlan az Adrienn utcában áll, ilyen azonban nincs a településen. Kiderült, hogy az Ady Endre utcára gondolt, csak ilyen nevű emberről még nem hallott. Kihallgatásán azt is elmondta, hogy kábítószerre akarta váltani a lopott italokat. Újabb „soha többet” esküre nem ragadtatta magát, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...