4.5 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Eltört a korsó

“Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik” – ezzel a bevezetővel osztotta meg a hírt a Zsaru Magazin oldala, melyben a 19 éves jászkarajenői sorozat betörő elfogásáról számolnak be.

A férfi esete azon bölcsesség igazságát is igazolta, miszerint az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó – írja a cikk. “Tudniillik alig egy hónapja, március 19-én betört egy jászkarajenői vegyesboltba, és miután a körzeti megbízott felismerte és az utcán meg is látta, a fiatalember ismét esküt tett, hogy ilyet soha többé nem fog csinálni. Ismét, mert lopás miatt korábban is indult ellene eljárás. Csakhogy április 6-án megint betört valaki ugyanoda, méghozzá ugyanúgy, mint az esküdöző, és a szajré is hasonló volt. Átmászott a kerítésen, majd betörte a hátsó ajtót, és azon keresztül jutott be boltba, ahonnan egy szatyornyi alkoholt és energiaitalt vitt magával, illetve a kassza tartalmát. Aznap éjjel egy másik jászkarajenői üzlet raktárába is betört, oda az ablakon keresztül mászott be, de onnan nem vitt el semmit. Cselekményeivel több százezer forintos rongálási, valamint 45 ezer forintos lopási kárt okozott.”


A Ceglédi Rendőrkapitányság zsarui forró nyomon követték, és másnap délelőtt Tatán elfogták. Egy jászkarajenői lakatlan házból a zsákmány is előkerült, bár sajátos nehézség merült fel az utca azonosításakor. Az elkövető úgy emlékezett, az ominózus ingatlan az Adrienn utcában áll, ilyen azonban nincs a településen. Kiderült, hogy az Ady Endre utcára gondolt, csak ilyen nevű emberről még nem hallott. Kihallgatásán azt is elmondta, hogy kábítószerre akarta váltani a lopott italokat. Újabb „soha többet” esküre nem ragadtatta magát, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....