16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

17 éves sofőr hajtott az InterCity elé

Életét vesztette Cegléden a Dohány utcai vasúti átkelőben egy 17 éves fiatalember, aki mikrobuszával a Nyugati pályaudvarra tartó Torontál InterCity elé hajtott ma reggel. R. Bence a közelben élt és rendszeresen közlekedett a helyszínen. A teherautóba szorult férfi már nem élt, amikor a ceglédi hivatásos tűzoltók feszítő-vágóval kiemelték a járműből.

A Mávinform közleménye szerint a vasúti átjáróban a fénysorompó jól működött, piros jelzést mutatott, a vonaton senki sem sérült meg. Torontál IC utasait a Katasztrófavédelem segítségével Cegléd állomásra bekísérték, onnan egy másik vonattal utazhattak tovább.


Legutóbb 2021. április 21-én egy idős nőt gázolt el a Nyugati pályaudvarra tartó Feszty InterCity ugyanezen a helyszínen. Az átkelőnél több vágányon kell a közlekedőknek átkelni és az egyiknél jelzőkaros sorompó is van, néhány méterre a baleset helyszínén pedig jelzőlámpa található. Az átjárót leginkább helybéliek, vagy a Bürgeház dűlőben dolgozók használják, akik figyelmét megoszthatja ez a sajátosság.

“Kedves ismerőseim! Egyetlen Kisöcsém ma felköltözött az angyalok közé. Kérjük szépen, hogy ne hívogassák Édesanyámat!” – idézi a Ripost Bence testvérének a szavait.

A Mávinform közlése szerint az utasok elszállításához pótlóbuszokat rendeltek ki, nem járnak a vonatok Nagykőrös és Cegléd között, A Nyugati pályaudvarról Szegedre 9:53-kor induló 732-es számú Napfény IC a mai napon nem közlekedik. A baleset miatt a helyszínelés végéig – várhatóan kora délelőttig – szünetel a vonatközlekedés. A Budapest-Cegléd-Szeged közötti InterCity-k Abony felé kerülnek, és onnan folytatják az útjukat Cegléd, illetve Nagykőrös felé. Emiatt hosszabb menetidővel közlekednek. A Kecskemét és Szolnok közötti személyvonatok nem érintik Cegléd állomást. Abony felé térnek le Szolnokra tartva, illetve ellenkező irányban pedig Abony után térnek le Kecskemét felé. Pótlóbuszok csak szükség esetén közlekednek Nagykőrös és Cegléd között.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....