5.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Drónnal figyelték a szabálytalankodókat

A Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai a közlekedésbiztonság javításának érdekében, fokozott közúti közlekedési ellenőrzést tartottak június 9-én drónok segítségével Cegléden. A Készenléti Rendőrség közreműködésével a szerkezetek megfelelő távolságból és helyzetből készítettek videófelvételeket a szabálytalan járművezetőkről a település négy helyszínén.
Az ellenőrzés elsődleges célja a főbb baleseti okok, mint az elsőbbségi szabályok megsértése, a tilos jelzésen áthaladás, valamint az elsőbbség meg nem adásának kiszűrése volt, de az egyéb jogsértések mellett sem mentek el.

A rendőrök a több, mint két órán át tartó akcióban egy embert szűrtek ki a forgalomból, aki pozitív eredményű alkoholtesztert fújt, egy ember ellen engedély nélküli vezetés és elsőbbség meg nem adása miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek. Hat esetben jártak el tilos jelzésen áthaladás miatt, míg ugyancsak hat alkalommal a körforgalomban szabálytalanul közlekedőkkel szemben. Tizenhárman elsőbbségi szabályt sértettek, egy ember ellen pedig kötelező haladási irány és a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt szabtak ki közigazgatási bírságot.
A Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai a jövőben is szerveznek hasonló jellegű ellenőrzéseket.

Police.hu

Hasonló hírek

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Üdv!
    Érdemes lenne a Volánbusz járatokra kukkantani néha, a Városháza előtti kereszteződésben…!
    Sokszor előfordult már velünk, (gondolom mással is) hogy akkor hajtanak ki az autónk elé, amikor már ki kanyarodtunk a pötty körforgalomból az Alszegi út irányába. Fittyet hányva az előttük álló STOP táblára.

    Egy alkalommal a Párom még tolatni is kénytelen volt, annak érdekében, hogy a busz ne vigye el az autó elejét!!!
    Hihetetlen, hogy ilyen emberekre (tisztelt a kivételnek) van bízva sok száz ember élete, NAPONTA!

  2. Minek ide drón? Egy kamera a Városháza falára a STOP táblát nézve, egy a teplom tornyára a “pöttyöt” kukkolva és lehetne osztogatni a csekkeket. Pár hónap alatt behozná az árát.
    Amit egyesek a “körforgalom” szabályairól gondolnak, azt nem tudom melyik gépjármű vezetői oktatáson tették magukévá!!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...