12.7 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

A tévé áramfogyasztása: mennyi az annyi?

 

 

A televízió üzemeltetése manapság már fontos kérdéssé vált, hiszen nagyon nem mindegy, hogy a hatalmas eszközök mennyi áramot fogyasztanak a valóságban. Sok otthonban rossz szokás, hogy a készülék egész nap megy, akár háttérzajnak is, közben meg senki sincs a szobában. Legyen szó felnőttekről vagy gyerekekről, ez mindenhol előfordul, amit meg kéne szüntetni, hiszen így eléggé sok energiát használ fel a család feleslegesen. Lássuk, hogy mennyi az annyi!

 

A tévé áramfogyasztása

 

Sokan azt gondolhatják, hogy egy régebbi típusú, kis méretű eszköz kevesebb áramot fogyaszt, mint egy okostévé. Pedig utóbbi már jóval modernebb és energiahatékonyabb, így a válasz nem egyértelmű. Az onlineMárkaboltok HD és UHD televíziói között bőven akad olyan típus, amely amellett, hogy nagyon szép képet mutat, praktikus és viszonylag kis árammennyiséget használ fel a működéséhez. Ez persze közel sem jelenti azt, hogy nyugodtan bekapcsolva lehet hagyni éjjel-nappal, hiszen ez mind feleslegesen kidobott pénz. 

 

Manapság már a legtöbb tévéhez is jár energiacímke, amit a gyártó mellékel a készülékhez. Ezáltal igen egyszerű dolgunk van, amikor vásárolni akarunk egy újat, hiszen láthatjuk, hogy mivel számolhatunk az energiafogyasztása kapcsán. Mivel az áram tarifái folyamatosan emelkednek, így nem mindegy, hogy milyen besorolást kapott az adott modell. 

 

Mivel számolhatunk egy átlagos tévé esetében?

 

Egy “G” osztályba sorolt változat nagyjából 37 kwh áramot fogyaszt 1000 óra alatt SDR képernyő módban. Az OLED TV-k esetében ez a szám valamivel magasabb lehet, hiszen több energiát igényel. Ugyanez igaz az UHD, illetve a 4K és a LED rendszerek esetében is. Ezeket mindig hozzá kell adni az alap számokhoz, jelen esetben nagyjából 37+37 kwh-val számolunk. Ez a 40 Forintos tarifa mellett 1000 óra alatt 2960 Forintot jelent, tehát egy óra tévézés nagyjából 3 Forintba kerül. Elenyészőnek tűnhet, de ha naponta 3-4 órát feleslegesen megy a készülék, az éves szinten már nagy összeg lehet. 

 

Ebből kiderül, hogy ha 1 nap 4 órán keresztül szól a tévé, akkor az egy év alatt 4300 Forinttal dobja meg az áramszámlát jelenlegi helyzetben. De mivel az energiaárak folyamatosan emelkednek, így ez idővel jóval több is lehet. Mindenképpen érdemes tehát jó energiaosztályú televíziót választani, azt pedig nem egész nap bekapcsolva hagyni.

 

Milyen készüléket érdemes beszerezni?

 

Amellett, hogy fontos az áramfogyasztás, sokak fejében további szempontok is helyet kaptak, amiknek meg kell felelnie az adott darabnak. Nem mindegy sem a méret, sem a típus, sem pedig a márka. Egy fényes nappaliban ráadásul kardinális kérdés, hogy kell-e LCD TV vagy sem. Ha valakit nem zavar az, hogy a kép minősége nem minden szögből lesz egyforma, annak bőven elegendő egy LCD kijelzős változat. Ellenkező esetben érdemes elgondolkodni egy UHD vagy HD megoldáson, amelyek nem fogyasztanak több áramot, ellenben jóval nagyobb mozi élményt nyújtanak, mint az előzőleg említett társuk.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...