15 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Kirándultak a nyugdíjasok

A Dózsa György Honvéd Nyugdíjas Egyesület tagjai közül október 20-23 között nagy létszámban vettek részt kiránduláson a Balaton környékén. A gazdag program része volt a Tihanyi Levendula Ház Látogatóközpont megtekintése, ahol a levendula számos jó hatását, felhasználását csodálták meg a régi történelmi időktől napjainkig. Az egyesület tagjai Balatonfüreden a Jókai Mór Emlékházban megismerték a nagy író életét és azt, hogy hogyan töltötték több évtizeden keresztül a nyári hónapokat feleségével – Laborfalvi Rózával – a balatoni villájukban. A kiránduláson résztvevők kisvonattal bejárták a város olyan részeit is, melyet a turisták gyakran kihagynak, pedig a parti részen túl még számos gyönyörű látnivaló van. Csopakon nagy érdeklődéssel hallgatták a tájékoztatót a kenyérliszt és a takarmány őrlésének technológiájáról, történetéről a több száz éves – ma is működő – vízimalomban. Jól érezték magunkat a nyugdíjas kollektíva tagjai a programokon kívül is, mert az egyesület baráti közössége garancia erre.


Koroknay Csaba – Fotó: Karmacsi László

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...