17.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Letartóztatást hozott a Mikulás

Az abonyi rendőrök december 6-án fogtak el egy 48 éves helybéli férfit, aki ellen több büntetőeljárás is folyamatban van.
Az első jelzés 2022. október 13-án érkezett a rendőrökhöz, amiben a sértett panaszkodott szomszédjával kialakult tűrhetetlen helyzetére. A bejelentő elmondta, hogy viszonyuk már korábban megromlott, szomszédja folyamatosan fenyegeti, hogy megkeseríti az életét, egyszer mindent, ami számára értékes fel fog gyújtani. A gyanú szerint I. Pál október elején elpusztult lovának tetemét egy traktorral húzta át a sértett telephelyének kapuja elé, mivel álláspontja szerint az állatot telekszomszédja mérgezte meg.


Több alkalommal, más módszerekkel is igyekezett borsot törni ismerőse orra alá, volt, hogy lucerna földjéről 8 lefóliázott szalmabálát lopott el, azt a bejelentés után rendőrök megtalálták és visszaadták a tulajdonosnak. A gyanúsított novemberben egy ásóval a kezében kényszerítette megállásra autóval közlekedő szomszédját, az ablakon benyúlt és a karóval arcon vágta a férfit. Nem ez volt utolsó kirohanása, vele szemben egy november 27-én történt rendőri intézkedés közben támadt az egyenruhásokra, az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség rendelt el nyomozást hivatalos személy elleni erőszak és könnyű testi sértés gyanúja miatt.
Az abonyi rendőrök jól tudták kit kell keresniük, a férfit otthonában 2022. december 6-án fogták el, vele szemben több kapitányságon egyéb bűncselekmények miatt is folyamatban van eljárás.
I. Pál a terhére rótt bűncselekményeket csak részben ismerte el. Vallomásában elmondta, hogy a lovat valóban áthúzta, de azért mert biztos abban, hogy szomszédja fia mérgezte meg az állatot. A sértett bántalmazását tagadta, ahogyan a bálák lopását is, mert álláspontja szerint szomszédja tudott róla, hogy azokat elhozza.
A Ceglédi Rendőrkapitányság Abonyi Rendőrőrse a 48 éves férfival szemben lopás, zaklatás és testi sértés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a büntetőeljárást, letartóztatását kezdeményezték, amit a bíróság december 8-án elrendelt.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....