13.3 C
Cegléd
2024. április 16. kedd
spot_img

Három meccsen 123 gólt szereztek a Cápák

A női kézilabda NB II. tavaszi első fordulójában vasárnap a Rákosmenti KSK csapatát fogadta Abonyban a Ceglédi kék Cápák felnőtt csapata. Az ifi, a serdülő és az U12 korosztályok szintén Abonyban játszottak bajnoki mérkőzéseket. A felnőttek egy nehezen kezelhető játékvezetői felfogás mellett jól játszottak, de sok ziccert hibáztak. A négy gólos félidei hátrányból egyre zárkóztak a Cápák az 55. percre, de ezután már nem tudtak betalálni. Az ifisták magabiztos, a serdülők pedig megsemmisítő győzelmet arattak és fölényesen tudott nyerni az U12 csapat is a Székács ellen, majd kikaptak a hazaiaktól.

Tóth Norbert: – Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, amit már régen láttam a lányoktól, dinamikus támadó játékkal, és egészen jól működő védekezéssel. Majd egy kisebb hullám következett be és a szünetre 4 gólos hátrányba kerültünk. A második játékrészben nem volt a támadásunkban olyan lendület, mint az elsőben és bár a végére fel tudtuk magunkat küzdeni egy gólra, döntő szituációkban rossz döntéseket hoztunk, így nem sikerült a bravúr. Nem szoktam foglalkozni a játékvezetéssel, de kritikán aluli volt, persze, ha még magabiztosabban játszunk ez sem rendíthet meg, de nem így történt. Mégis előrelépést látok az ősszel mutatott játékunkhoz képest, és a hosszabb szünet után visszatérőink is formába lendülnek, sikeresebb tavaszt tudunk zárni.

Eredmények:
Felnőtt mérkőzés:
Ceglédi Kék Cápák – RKSK 26 – 29 ( 11 – 15 )
Abony, 120 néző, vezette
Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett(kapusok), Vuletity Szuncsica 8(1), Imregi Blanka 6(2), Ade Sowunmi 3, Török Melinda 3, Orján Viktória 3, Pál Regina 2, Földi Mónika 1, Dobos Renáta, Tóth Zsófia, Árvai Laura, Csábi Zsuzsanna, Farkas Szimonetta, Imbre Anna, Tóth Norbert edző
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/2
Kiállítások: 6, ill. 2 perc

***

Ifi mérkőzés
Ceglédi Kék Cápák – Dunavarsányi TE 32 – 18 ( 14 – 10 )
Abony 70 néző, vezette Major, Szuromi
Cegléd: Semetka Gréta, Sila Réka (kapusok), Imbre Anna 8, Peszeki Laura 6(2), Pintér Zsófia 5(1), Simon Anna 3, Ferenczi Lili 3(2), Kiss Vivien 3(1), Józsa Luca 2, Pető Blanka 1, Kiss Lilien 1, Kapusi Anna, edző Ade Sowunmi
Hétméteresek: 8/6, ill. 6/6
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Ade Sowunmi: – Jó volt látni a lányokat újra meccsezni. Mindenki élvezte a játékot, egy nagyon jó hangulatú mérkőzésen vagyunk túl. Jó volt, hogy akik betegségből térnek vissza látható, hogy újra jön az erő és tudtunk pihentetni mindenkit! Hisz bárki lépett a pályára mindenki jó volt. Sok hibával játszunk de amíg van szívünk és erőnk ezeket kijavítani biztos vagyok a győzelemben.

***

Serdülő mérkőzés:
Ceglédi Kék Cápák – RKSK 60 – 22 ( 31 – 13 )
Cegléd: Semetka Gréta, Sila Réka(kapusok), Pesti Gréta 13, Kapusi Anna 8, Kaposvári Vanda 7, Imbre Anna 6, Ferenczi Lili 6, Fekete Alexandra 5, Dengi Csenge 4, Józsa Luca 4, Medveczky Anna 3, Fleischmann Csenge 3, Kövecses Judit 1, Csombai Izabella, Ade Sowunmi edző
Hétméteresek: – , ill .1/1
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Ade Sowunmi: – Mindenki nagyon meccs éhes volt. Igazi első meccsen vagyunk túl. Sok szép egyéni megoldásokkal néha egy- egy szép játékkal léptek meg minket a lányok. Végre azt láttam mindenkin, hogy megpróbálja megcsinálni amit kérek és amiben kevésbé vagyunk biztosak azt is megpróbáljuk. A védekezésben végre bátran lépünk fel és ebből sok labdát szereztünk. Ügyesek voltak a csajszik ma.

***
U12 mérkőzések:
Ebben a korosztályban csak a félidei és végeredmény kerül rögzítésre.
Székács KE – Ceglédi Kék Cápák 5 – 31 ( 2 – 18 )
Abonyi KC – Ceglédi Kék Cápák 31 – 14 ( 16 – 6 )
Abony, 50 néző ,vezette Mezei, Paska
Cegléd: Molnár Enikő (kapus), Bartalos Jázmin, Jankovics Hanna, Juricza Kinga, Manczák Mirjam, Mohácsi Tímea, Stummer Róza Anna, Temesváry Fédra, Üllei-Zakar Anna, edző Csík Henriette
Csík Henriette: – Két meccsünkből az első könnyebbet fölényes győzelemmel zártuk a Székács csapata ellen. Szinte mindenki betalált az ellenfél kapujába. Második mérkőzésünkön sajnos nem tudtunk felnőni a feladathoz, így vereség lett a vége a házigazdák ellen. Összességében a csapatjáték bizakodásra ad okot, de van még min javítani. Az összjáték fejlődésnek indult, a védekezés több gyakorlást igényel.”

pézsé

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...

15 éves a Nia játékbolt

Idén 15 éves a Nia játékbolt Cegléden, ahol csaknem...

Válogatottságért küzdöttek

Hétvégén rendezték az U17-es korosztály második válogató versenyét. Szombaton...