18.8 C
Cegléd
2025. július 12. szombat
spot_img

Tinilányt zaklatott a pedofil

Egy fiatal joghallgató a Tik-Tokon osztotta meg követőivel, hogy Cegléden, míg ő a vonatára várakozott, egy középkorú férfi egy 14 éves kislányt zaklatott. Miután a kamasz közölte vele, hogy ő még csak egy gyerek, tovább erősködött. Viviennek is közbe kellett lépnie, hogy a férfi végül békén hagyja a rémült lányt.

@videkivivi

#fy #fyp #nekedbe #nekedbelegyen #storytime #magyarorszag #robbanjon_a_foryouu⚜️🌸💕⚜️

♬ original sound – Vivien

„Eleinte a kutyáról beszélgettek, a férfi is elmesélte, hogy neki is van kutyája majd elővette a telefonját és képeket mutatott róla a lánynak. Majd arra kaptam fel a fejem, amikor a férfi elkérte a lánytól a telefonszámát”mondta el a Ripostnak a joghallgató. Elmondása szerint a tini nagyon talpraesett volt, azonnal közölte a férfival, hogy ő még csak 14 éves, tehát nem fogja neki megadni a telefonszámát. „A lány még azt is elmondta a férfinak, hogy ő ezt mennyire gusztustalannak tartja. A férfi azonban nem hagyta annyiban a dolgot és elkezdte őt győzködni” – magyarázta. A fiatal lány ezután megkérdezte a férfitól, hogy mennyi idős, aki azt hazudta a kamasznak, hogy 35 éves. Épp hogy kimondta, azonnal ki is javította magát 31-re. Szemmel láthatóan az 50-es évei végén járó férfi volt, lehet, hogy már a 60-as elején… „A férfi még ezután is próbált vele beszélgetni, a lány hiába mondogatta, hogy ő még csak egy gyerek” – idézte fel.
Ekkor Vivien úgy gondolta, hogy ideje közbelépni, mert ez akár rossz irányt is vehet, ezért odalépett a lány mellé. – Amikor meglátott és nyugtázta magában, hogy a lány nincs egyedül nagyon rövidre zárta a dolgot és el is búcsúzott – árulta el. A legrémisztőbb ebben a történetben az, hogy ez bármikor és bárkivel megtörténhet és nagyon sok nő élt már át hasonlót. „Arra szeretném kérni az embereket, hogy járjunk nyitott szemmel és nyitott füllel. Ilyen esetekben pedig ne féljünk odalépni és megvédeni azt, akinek szüksége van a segítségünkre.”

A cikk itt olvasható bővebben…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...