16.5 C
Cegléd
2025. április 20. vasárnap
spot_img

Csemő a díszvendég a Ceglédi Vágtán

Június 18-án a X. Ceglédi Laskafesztivál keretében megrendezett V. Ceglédi Vágtán Csemő község lesz a díszvendég. A rendezvény helyszíne ezúttal is a Budai úti Gyógy- és Strandfürdő területe.

„Csemő számára kedves emlék a ceglédi előfutam, lévén az elmúlt a két évben Petrik Tamás településünk képviseletében megnyerte a Ceglédi Vágtát, sőt 2016-ban az országos döntőben 2. helyezést ért el. Sajnos, az idei évben nem lesz meg a sorozatban harmadik győzelem, mert Tamás lova, Vicces lesérült. Legalábbis Cegléden nem, mert másik elővágtán a gyógyulást követően indulhat a Csemőt képviselő ló és lovasa. Így sem maradunk az idén csemői versenyző nélkül, lévén a kishuszár vágtában Hrubos Boróka, új pónijával, Fantommal indul. Boróka tavaly szintén az országos nagydöntőbe lovagolt, és idén is bízunk az eredményes folytatásban. – számolt be Dr. Lakos Roland polgármester.

Nemcsak a lóversenypályán, hanem azon kívül is lesznek csemői szereplők a vasárnap. A Borszigeten felállított kisszínpadon (a fürdő téli bejáratánál lévő faházas részen) vasárnap délután csemői fellépőknek tapsolhatunk: 12.40-től fellép a Csemői Gyöngyvirág Népdalkör, 14.00 órától bemutatkozik a Csemői Hagyományőrző Egyesület, 16.30-tól a Csemői Palotás SE MediBall szakosztálya tart bemutatót.

A mai napon kezdődő Jubileumi Laska Fesztivál ajánlója itt található….

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bántalmazott macska a futókörnél

Van, amikor egy kellemesnek ígérkező délutáni séta nem megnyugvást,...

Bővül a kalandpark

Idén a szezonkezdet előtt többféle új, izgalmas élményelemmel bővül...

Hogyan válasszuk ki a megfelelő blokknyomtatót?

A modern üzleti világban a gyors és pontos tranzakciók...

A szürkehályog leggyakoribb típusai

A szürkehályog az egyik legelterjedtebb szembetegség, amely világszerte emberek...

Okos kutyák az iskolában

2025. április 11-én a Török János Református Oktatási Központban...