24.3 C
Cegléd
2025. április 20. vasárnap
spot_img

A hét festménye

A „Hét festménye” című kiállítás sorozat nyílik az Otthon Art kávézóban. Kéthetente új Cegléden alkotó képzőművész festményét állítja ki a Ceglédi Alkotók Egyesülete. Az Otthon Art kávézó és az egyesület együttműködésében többféle kiállítást rendeztek már: Benedek Péter rajzkör, Bogdán Márta patchwork, Apáti-Tóth Sándor fotó és Oldalné Irénke tűzzománc kiállítása is látható volt.

Jelenleg Újházi György galériájából láthatók és vásárolhatók alkotások és mellette új színfoltként indul a „Hét festménye”című kiállítás.

Ezen a héten Oláh Tibor „A Tisza Vezsenynél” című festménye emelkedett ebbe a pozícióba, hiszen ez a válogatás értő művészek, művésztanárok véleménye alapján történik. A kép a perspektivikus ábrázolásmód szabályait jól alkalmazta, a levegőperspektíva szabályai nyomon követhetőek, horizontálisan kitűnően van szerkesztve és a színek alkalmazása is jól sikerült. A kép jobb oldalán a fáknál előbukkanó napsárga színfolt odavonzza a tekintetet, vidámmá, élővé teszi a képet, mintegy megörökítve a szép délutáni fényt. A vízben a tükröződés megjelenítése igazán profi munka. Az égbolt sem „unalmas”, visszaköszönnek az erdő és a víz színei, persze más tónusértékekkel.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bántalmazott macska a futókörnél

Van, amikor egy kellemesnek ígérkező délutáni séta nem megnyugvást,...

Bővül a kalandpark

Idén a szezonkezdet előtt többféle új, izgalmas élményelemmel bővül...

Hogyan válasszuk ki a megfelelő blokknyomtatót?

A modern üzleti világban a gyors és pontos tranzakciók...

A szürkehályog leggyakoribb típusai

A szürkehályog az egyik legelterjedtebb szembetegség, amely világszerte emberek...

Okos kutyák az iskolában

2025. április 11-én a Török János Református Oktatási Központban...