Október 22-én pénteken került megrendezésre a serdülő kötöttfogású diákolimpia országos döntője a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. 139-en mérlegelték a bajnokságra, köztük 7 ceglédi birkózóval. A ceglédiek végül 4 érmet és egy pontszerző 5. helyezést szereztek meg. A bajnoki címet Józsa Attila a 62 kg-ban szerezte meg, aki négy győzelmet követően állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.
Eredmények
41 kg 3. Zatkó Marcell
62 kg 1. Józsa Attila
- Csiszár Adrián
- Pardi László
68 kg 3. Mizsei Milán
***
Szombaton a lányok következtek, akik diák I – II. és serdülő korosztályokban küzdöttek a bajnoki címekért Kiskunfélegyházán. A ceglédiek 6 fővel képviseltették magukat és mindannyian a helyezettek között végeztek. Öten a dobogóra is fel állhattak a bajnokság végén. A ceglédiek végül két bajnoki cím mellett két ezüst és két bronzérmet is megszereztek, valamint egy ötödik helyezést is. A bajnoki címeket a diák I korosztályban Molnár Vivien az 58 kg-ban és Józsa Kinga a 62 kg-ban hódította el.
A versenyen Lőrincz Tamás olimpiai bajnok is tiszteletét tette, és az eredményhirdetésnél átadta a díjakat a helyezetteknek, ami nagy élmény volt a lányok számára.,
Eredmények
diák II.
29 kg 2. Báger Dorina
42 kg 3. Józsa Nikoletta
Diák I.
50 kg 5. Barna Adrienn
54 kg 2. Báger Barbara
58 kg 1. Molnár Vivien
62 kg 1. Józsa Kinga