Egy dühös olvasónk írt levelet a Ceglédi Panorámának azügyben, hogy a Jászberényi út és a temető közötti zöldterületet sokan parkolóként használják, miközben az ott lakók rendben tartják, füvesítették és parkosították a területet.
„Vajon mikor tűnik fel valakinek, hogy mivé lett a Jászberényi út és a temető közötti zöldterület? Miként tudnak tanult, magukat nagyon okosnak, műveltnek, tartott felnőtt emberek ezt művelni egy szépen rendbehozott közterülettel, ahova nem is oly rég fákat ültettek és leaszfaltozták a járdát?!
Az itt élő emberek egymással beszélgetve, kutyájukat sétáltatva töltik itt szabadidejüket, hogy egy, kicsit kiszabaduljanak a lakótelep fogságából. Gondolom, akik ott parkolnak és a zöldfelületet teljesen kitapossák autóikkal, azoknak ez mit sem számít. Hisz nem itt élnek. Vajon ezek az emberek megsértődnének, ha a házuk falát összefirkálnák vagy a szépen beültetett ház előtti kertjüket kitaposnák?
Az M4-es felől városunkon keresztül átmenő autósoknak is feltűnik ez a rész, hisz elég látványos, amikor reggel és délután 8-10 autó áll egymás mellett egy zöld parkban. Hol lehet ezt megengedni, ez szabályos? Külföldi rokonaink és vidéki ismerőseink megdöbbennek, hogy ez nálunk előfordulhat, pedig sokszor megemlítették, hogy Cegléden mennyi a zöld rész, milyen sok fa van.
Düh. Igen, az munkálkodik bennem/bennünk, mert mi itt élünk és szeretjük/szerettük ezt a kis zöld részt. Ja és még valami! A múltkor járdán sétáltam és szembejött velem egy autó, melynek vezetője integetetett, hogy menjek el az útból, mert nem fér el. Röhej!!!
Hogy erre mi a gyerekeiket a bejáratig autóval szállító szülők válasza? Nincs parkolási lehetőség. De van! Csak a temető melletti utcába. Ja, hogy onnan pár métert gyalogolni kellene az iskolakapuig?! Fárasztó? Lehet, de legalább a gyerekeink nem ezt a példát látnák a szüleiktől.
Ötletként: Betontömbökkel le lehetne zárni a zöldterületet. Egyébként korábban egy vízelvezető árok volt park elején a víztorony felé eső részen, csak az aszfaltozáskor betemették. Egy olvasó”
Vigye a gyermekét gyalog az iskolába. Hamarabb kell felkelni, de megéri. Egyikőjüknek sem fog elmacskásodni a talpa. Ha mindenkinek ennyire jól megy, hiába nincs már ársapka az üzemanyagon, akkor senki egyetlen szóval ne merje a kormányt szidni.
Okos Juli ügyes vagy üljél le!!! – monta volna egy kedves tanárom.
Igen, a probléma városi szintű! és minden óvoda, iskola környékét érinti… Minden hétköznap reggel komoly harc folyik az intézmények környékén… a parkolni kívánók egymás között, sőt az ott lakók és az autósok között is!
Érdemes lenne egy forgalom-számlálást tartani reggelente 7-8 között a város ezen részein!
Az, hogy valaki önkényesen kitesz egy táblát a kapujára, hogy megállni tilos, azt a közlekedőknek nem kell betartaniuk! (mintha azt írta volna ki, hogy tilos az ablakom alatt csókolózni!)
Az meg, különösen bosszantó jelenség, hogy sziklák nőnek ki a közterületen, egyesek háza előtt!
Felvetődhet a kérdés, MI JOGON határol-, kerít el bárki bármely közterületet???, és ezzel miért befolyásolja a közlekedés rendjét! teljesen öncélúan!
(de furmányos a magyar, mert majd nem sziklát rak ki az utcára, hanem fát, bokrot ültet, és a kilátást, is majd akadályozza, ami akár balesetveszélyes helyzeteket is terenthet…de mondhatja, majd,hogy ezzel is a természetet védelmezem!)
Egy szó mint száz… az ókori görögök kitalálták ezt a demokráciának nevezett ábrándot, miszerint a többség szava szent! Számoljuk meg a “cserepeket”, ki akar parkot és ki parkolót! Harminc háromszáz ellenében…
Ja, és a kisebbnek tűrni illik a “többség akarattyát”… ez a szép a demokráciában!