13.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Sportcsarnok a lakótömb szomszédságában?!

Rendkívüli lakógyűlést tartottak a Várkonyi István Általános Iskola Rákóczi úti épületének közvetlen szomszédságában élők. Az iskola udvarára tervezett CEKK kosárlabdacsarnok építése, annak helyszíne ellen tiltakoznak, melyről a helyi médiában hallottak, olvastak. Az augusztus 14-én megtartott lakossági fórumon a Kossuth Ferenc utca 33-51 lakói tájékoztatást és segítséget kértek a gyűlésre meghívott Rimóczi Gábortól, a körzet önkormányzati képviselőjétől. A fórumon elhangzottakról Varga Ferenc a lakók „szóvivője” küldött tájékoztatást lapunknak.
„A gyűlésen a felszólalók jogos aggályukat fejezték ki:
– A hatalmas 5200 m2-es, 800 fősre tervezett csarnok, mely néhány 10 m-re épülne a 150 lakást tartalmazó épületsortól, egy leendő újabb zajforrás. Leszűkítené, a lakásoktól elvenné a légteret. Ezzel sérülne az itt lakók egészséges, élhető környezethez való joga, mely alapvető emberi jog.
– A jelenleg létező, törvényben előírt és szabályozott, épületek között kötelező védő zöldsáv esetleges kisajátítása, leszűkítése miatt is szót emeltek. Az érintett területről – feltételezés szerint – minimum 25 fát vágnának ki.
– A hatalmas komplexum hőkibocsátásával az épületsor hőterhelése is megnő, ami a lakók további közérzetét rontaná.
– Meglévő, működő oktatási intézmény területére kívánnák felépíteni a kosárlabdacsarnokot, ezzel drasztikusan lecsökkentenék a diákok játszó-, pihenő területét, pedig ennek méretére is kötelezően betartandó országos szabályozás van. Az iskolai labdajátékok és az általános testnevelés céljára – magyar szabvány szerint – legalább egy szabadtéri sportpálya kell, ezt kívánják megszüntetni. A kötelezően szabadtéri nem helyettesíthető fedettel, így álságos dolog hivatkozni a mindennapos testnevelés létfontosságára.
– Elfogadhatatlan, hogy a meglévő, kialakult lakóövezetben a lakók megkérdezése nélkül, az itt élő családok feje felett ilyen döntéseket hoznak.
A jelenlévők hangsúlyozták, hogy nem a ceglédi sport fejlődése, nem a fiatalok sportolási lehetősége ellen tiltakoznak, hanem az építkezés helyszíne ellen. Egy ekkora volumenű sportcsarnok nem lakóövezet közvetlen szomszédságába való! A lakóközösség első lépésben jogi segítséget kér, tiltakozó levelet fogalmaz meg, aláírást gyűjt, melyet eljuttat az illetékes hivatalok és személyek felé. Minden törvényes eszközt megragad, hogy a kosárlabdacsarnok ezen a helyszínen ne épülhessen meg!”


Az önkormányzat lapunk megkeresésére az alábbi választ küldte meg: „Mint ismeretes, a VBW CEKK női felnőtt kosárlabda csapata az elmúlt szezonban kiemelkedő teljesítményével tovább öregbítette városunk hírnevét. Ezen kiemelkedő eredmények, valamint felkészülési körülményeik megfelelő feltételeinek biztosítása érdekében döntött úgy Cegléd Város Önkormányzata a 200/2016. (VIII. 11.) Ök. határozatával, hogy a Gerje Sport Kft. számára biztosítja a tulajdonát képező Cegléd, belterület 2008/2 helyrajzi számú ingatlant, kosárlabda csarnok építése céljára. Az önkormányzat a terület felajánlásával élt azzal a kikötéssel, hogy a beruházás a hatályos jogszabályok (különösen: a helyi építési szabályzat) és hatósági előírások betartása mellett, valamint a vagyonkezelő területileg illetékes Tankerületi Központ hozzájárulásával történjen. Ezúton tájékoztatom, hogy a napokban Takáts László polgármester – mint az ingatlan tulajdonosának képviselője – azzal a kéréssel fordult a beruházást kivitelező Gerje Sport Kft.-hez, hogy küldjenek tájékoztatást a csarnok kivitelezési munkáinak kezdő időpontjáról és a munkák ütemezéséről, a lakosság széleskörű tájékoztatása érdekében.”

(A kép illusztráció)

Hasonló hírek

6 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Jól teszik, ha tiltakoznak! Mi is jó nagy állatok voltunk, amikor hozzájárultunk, hogy garázsokat építsenek. Arról volt szó, anno, hogy szép lesz, virág lesz a tetején, játszótér lesz a közepén. / Aki nem tudja U alakú a garázssor!/ Ezzel szemben nő rajta a dudva a gaz a játszóteret széjjelhordták, s oda járnak szuarni a kutyák és az emberek a sörbárból! További szép napot mindenkinek! Nagyon hálás lennék, ha nem törölnék a hozzászólásomat, mert általában ez a jellemző! Ezt figyelik! A szarókat, szaratókat, szemetelőket nem! Ott legyenek résen!!!!

  2. Többször, több helyen leírtam már a véleményemet a ceglédi sport fejlesztésekkel kapcsolatban, így most elnézést kérek azoktól, akik már olvasták.
    Nos:
    Ha már tönkretette az önkormányzat a Malomtó szélen a város Északi területének szikkasztóját, akkor telepítse oda a sportberuházásokat, fejlesztéseket, létrehozva ezzel egy VÁROSI SPORT-CENTRUMOT.
    A CVSE sporttelepen bőven van hely, legfeljebb a tehén legelő szűnik meg, amely egyébként is bizar látványt nyújt a vasúton érkezők és áthaladók számára, akik nem tudják eldönteni, hogy sporttelepet, vagy tehén legelőt látnak-e.
    A Gubody kertből is ki lehet költöztetni a sportcsarnokot, ha már úgyis le akarják bontani, és bővítve újraépíteni. A jelenleg elfoglalt területet pedig vissza lehetne adni a Gubody kertnek.
    A cikben említett kosárlabda csarnok is elférne a CVSE sporttelepen.
    Sőt, ha kombinálná a város a két létesítményt, akkor csak egy tervezési- egy közművesítési- egy engedélyeztetési- egy kivitelezési- egy műszaki ellenőri- (és még sorolhatnánk tovább) díjat kellene kifizetni, amely jelentős költség megtakarítást eredményezne az adófizetők pénzéből.
    Arról nem is beszélve, hogy a Kossuth Ferenc utcán lakók érdekein túl, a kivágandó fák is megmaradhatnának – fanyűvő polgármesterünk már így is több fát pusztított ki a városban, mint kellett volna – a Rákóczi út fasorát övező zöld terület sem esne áldozatául a létesítményhez szükséges parkolók kialakításának. (Inkább rendbe kellene azt tenni, de nem beton térkővel!)
    Tisztelt Városvezetés, tessenek már szíveskedni logikusan gondolkodni, és ne légbőlkapott ötleteket ad-hoc módon megvalósítani szerteszét szórva a városban!
    Zárszóként megjegyzem, sem én, sem senki nincs a ceglédi sport ellen, sőt kifejezetten örülünk a sikereknek, és szurkolunk sportolóinknak! – még az oly elhanyagolt, és az önkormányzat által mostoha gyermekként megtűrt rádióamatőröknek is!

  3. A fanyűvő, parképítő, közpénzparazita fidesz-mutyi polgármestert semmi sem érdekli! A város lakói pedig legkevésbé sem, hiszen volt arcán bőr bejelenteni, hogy a judo csarnok használható és minden rendben van…és most is van arca a “lakosság széleskörű tájékoztatásáról” papolni, miközben a “lakosság” tiltakozik…

  4. Polgármesteri, önkormányzati szarók, szaratók, akik szarnak a “lakosságra”, mert folyamatosan hazudnak és kárt okoznak! Megköszönném, ha nem törölnék a hozzászólásomat, a város “atyái” és “anyái” válaszolni úgyis “elfelejtenek” és lapítani fognak, mint szar a fűben! Íme a ceglédi közpénzparazitizmus egyik kis emlékműve, ékköve, javaslom feliratként az egyik térkövezett, “parkosított” területen!

    Büdöske: Valami bűzlik a virágoskertben!
    – valóságszabályozás, avagy Orwell élt, Orwell él, Orwell élni fog: moral insanity, a ceglédi önkormányzat erkölcsi elmezavara

    Önkormányzatunk bíróságon támadja meg a Közbeszerzési Döntőbizottság azon határozatát, amely ellen fellebbezésnek, újrafelvételi eljárásnak nincs helye…Miközben a jó öreg duplagondol szerint kijelentették, hogy: a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatai mindenkire nézve kötelezőek, így a döntést tudomásul vesszük, de elfogadni nem tudjuk…Miután a döntés ellen nincs jogorvoslat, magukat mintegy alkotmánybíróságnak tekintve…ismételten kijelentették, az Orwelli 1984 szellemében, hogy: “Álláspontunk szerint a meghozott határozat olyan súlyos szakmai és eljárásjogi hibák sorozatán keresztül születhetett meg, melyek alapján az igazunk megvédése érdekében élni fogunk a jogorvoslat lehetőségével és a Döntőbizottság határozatát bíróságon fogjuk megtámadni.”…Teszi mindezt úgy “derék” önkormányzatunk, hogy a judo csarnok építésekor kvázi társberuházóként “elfelejtettek” bárminemű szerződést kötni, a címzetes főjegyző és Járási hivatalvezető legnagyobb szakmai dicsőségére, ami az elhibázott tervezés és kivitelezés esetén jogi útra terelhetné a történteket…

    Mint az jól látható, működik a morfikus mező, Orwell ismét csuklott egyet: önkormányzatunk egyetlen közös pártként viselkedik, persze nem Angszoc a nevük, na de istenem…Én pedig már csak egy kávét kérek…:)

    Moral insanity vagy erkölcsi elmezavar, az a kórkép, melynek legfőbb sajátossága az etikai és morális irányban mutatkozó kedélyi elfajulás.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Moral_insanity

    dr.Diósgyőri Gitta címzetes főjegyző
    http://www.abony.hu/news.php?item.4174.1

    Járási hivatalvezető: Dr. Wetzelné dr. Terbe-Szabó Csilla

    Tisztelettel megkérdezzük: Megtérítik a képviselők az eljárásukkal okozott 5 millió ft-os kárt az adófizetőknek:

    5 milliós bírság Ceglédnek
    https://cegledipanorama.hu/2017-06-30/5-millios-birsag-ceglednek/

    “Megbírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság Cegléd Város Önkormányzatát öt millió forintra és megsemmisítette a közétkeztetésre vonatkozó eljárását. Indokolásuk szerint az önkormányzat a versenyt szükségtelenül korlátozó rendelkezésekkel megsértette a közbeszerzési törvényt. Az önkormányzat közleményt jelentetett meg: bíróságon támadják meg a döntést.

    Június 20-án jelent meg a közbeszerzési értesítő, melyből kiderül Cegléd közétkeztetését továbbra is a Ts Gastro Kft. nyerte el. A cég 23 helyszínen csaknem 332 millió forintért látja az a közintézmények étkeztetését. Az önkormányzathoz több ajánlat érkezett. Volt köztük érvénytelen is. Végül versenyben az eddig szolgáltató TS Gasto és egy újszászi cég maradt.

    Az indoklás szerint azért választották annak ellenére a TS Gastro ajánlatát, hogy az újszászi cég 14 millióval olcsóbb ajánlatot tett, mert a szükséges kapacitással bíró tartalék főzőkonyha az újszászi cég esetében 71, a TS Gastronál pedig 12 km volt. Emellett a pályázó által benyújtott mintaétlapok- amelyek az ételek dietetikai értékelésének szakmai pontozását szolgálják – valamivel kevesebb értéket értek el, mint a TS Gastro.

    A Közbeszerzési Döntőbizottság közérdekű bejelentés alapján folytatott le eljárást hivatalból. Június 27-én kelt határozatuk szerint túlzottan szigorú volt a szerződés teljesítéséhez való alkalmasság. Ezért a bizottság megsemmisíti Cegléd Város Önkormányzata ajánlattételi felhívását, és a közbeszerzési eljárásban ezt követően meghozott döntéseit, emellett az ajánlatkérővel szemben 5 millió forint – 15 napon belül megfizetendő – bírságot szab ki. A határozat ellen fellebbezésnek, újrafelvételi eljárásnak helye nincs – olvasható a Döntőbizottság honlapján.

    Az önkormányzat június 29-én közleményt bocsátott ki az ügyben: „Sajnálattal értesültünk a tegnapi napon, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság objektív jogi érveink ellenére megsemmisítette a közétkeztetésre vonatkozó eljárásunkat. A Közbeszerzési Döntőbizottság határozatai mindenkire nézve kötelezőek, így a döntést tudomásul vesszük, de elfogadni nem tudjuk. Megítélésünk szerint mindvégig szabályosan, a verseny tisztaságát szem előtt tartva jártunk el. Álláspontunk szerint a meghozott határozat olyan súlyos szakmai és eljárásjogi hibák sorozatán keresztül születhetett meg, melyek alapján az igazunk megvédése érdekében élni fogunk a jogorvoslat lehetőségével és a Döntőbizottság határozatát bíróságon fogjuk megtámadni. Cegléd Város Önkormányzata továbbra is biztosítja minden gyermek számára a közétkeztetést, az ellátás nem került veszélybe.” – írja a közlemény.”

    Mottóm: “Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Ez kissé szigorúan és általánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet minden következménnyel megismertem. Senki nem ülhet a virágos réten, mint Ferdinánd, a bika, s nem szagolhatja büntetlenül a szép virágokat. Ember vagy, tehát ember módra és az emberek között kell élned.”
    (Márai: Füveskönyv)
    Takáts László polgármester

  5. Így működik egy igazi bűnszövetség:
    Kitálalt a NER működéséről egy volt fideszes kormányhivatali vezető
    http://balrad.ru/2017/08/24/igy-mukodik-egy-igazi-bunszovetseg/#respond

    Politikai aktivistákkal töltik fel az állami szférát. Már nem számít a szakmaiság, csak az elkötelezettség. A megyei és járási kormányhivatalok több esetben afféle káderfoglalkoztatóként működnek.

    Minél kisebb egy település, annál jobban kézben lehet tartani az embereket. Akik amúgy sem mernek már beszélgetni sem egymással, hiszen a politikai alapon felvettek között akadnak, akiket kifejezetten azért raktak egy adott területre, hogy jelentsenek, hangulatjelentéseket adjanak.

    Varga arról is beszélt, hogy gazdasági döntéseknél is érződik mindez, ugyanis sok politikusnak van egy vállalkozói köre, így az egyes projekteknél már előre eldől, melyik cég kapja meg a munkát, sőt, az is ki van adva, kikkel nem lehet soha együtt dolgozni.

  6. “Politikai aktivistákkal töltik fel az állami szférát. Már nem számít a szakmaiság, csak az elkötelezettség. A megyei és járási kormányhivatalok több esetben afféle káderfoglalkoztatóként működnek.” K.B. engedélyével:

    “Polgármesteri, önkormányzati szarók, szaratók, akik szarnak a “lakosságra”, mert folyamatosan hazudnak és kárt okoznak! Megköszönném, ha nem törölnék a hozzászólásomat, a város “atyái” és “anyái” válaszolni úgyis “elfelejtenek” és lapítani fognak, mint szar a fűben! Íme a ceglédi közpénzparazitizmus egyik kis emlékműve, ékköve, javaslom feliratként az egyik térkövezett, “parkosított” területen!

    Büdöske: Valami bűzlik a virágoskertben!
    – valóságszabályozás, avagy Orwell élt, Orwell él, Orwell élni fog: moral insanity, a ceglédi önkormányzat erkölcsi elmezavara

    Önkormányzatunk bíróságon támadja meg a Közbeszerzési Döntőbizottság azon határozatát, amely ellen fellebbezésnek, újrafelvételi eljárásnak nincs helye…Miközben a jó öreg duplagondol szerint kijelentették, hogy: a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatai mindenkire nézve kötelezőek, így a döntést tudomásul vesszük, de elfogadni nem tudjuk…Miután a döntés ellen nincs jogorvoslat, magukat mintegy alkotmánybíróságnak tekintve…ismételten kijelentették, az Orwelli 1984 szellemében, hogy: “Álláspontunk szerint a meghozott határozat olyan súlyos szakmai és eljárásjogi hibák sorozatán keresztül születhetett meg, melyek alapján az igazunk megvédése érdekében élni fogunk a jogorvoslat lehetőségével és a Döntőbizottság határozatát bíróságon fogjuk megtámadni.”…Teszi mindezt úgy “derék” önkormányzatunk, hogy a judo csarnok építésekor kvázi társberuházóként “elfelejtettek” bárminemű szerződést kötni, a címzetes főjegyző és Járási hivatalvezető legnagyobb szakmai dicsőségére, ami az elhibázott tervezés és kivitelezés esetén jogi útra terelhetné a történteket…

    Mint az jól látható, működik a morfikus mező, Orwell ismét csuklott egyet: önkormányzatunk egyetlen közös pártként viselkedik, persze nem Angszoc a nevük, na de istenem…Én pedig már csak egy kávét kérek…:)

    Moral insanity vagy erkölcsi elmezavar, az a kórkép, melynek legfőbb sajátossága az etikai és morális irányban mutatkozó kedélyi elfajulás.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Moral_insanity

    dr.Diósgyőri Gitta címzetes főjegyző
    http://www.abony.hu/news.php?item.4174.1

    Járási hivatalvezető: Dr. Wetzelné dr. Terbe-Szabó Csilla

    Tisztelettel megkérdezzük: Megtérítik a képviselők az eljárásukkal okozott 5 millió ft-os kárt az adófizetőknek:

    5 milliós bírság Ceglédnek
    https://cegledipanorama.hu/2017-06-30/5-millios-birsag-ceglednek/

    “Megbírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság Cegléd Város Önkormányzatát öt millió forintra és megsemmisítette a közétkeztetésre vonatkozó eljárását. Indokolásuk szerint az önkormányzat a versenyt szükségtelenül korlátozó rendelkezésekkel megsértette a közbeszerzési törvényt. Az önkormányzat közleményt jelentetett meg: bíróságon támadják meg a döntést.

    Június 20-án jelent meg a közbeszerzési értesítő, melyből kiderül Cegléd közétkeztetését továbbra is a Ts Gastro Kft. nyerte el. A cég 23 helyszínen csaknem 332 millió forintért látja az a közintézmények étkeztetését. Az önkormányzathoz több ajánlat érkezett. Volt köztük érvénytelen is. Végül versenyben az eddig szolgáltató TS Gasto és egy újszászi cég maradt.

    Az indoklás szerint azért választották annak ellenére a TS Gastro ajánlatát, hogy az újszászi cég 14 millióval olcsóbb ajánlatot tett, mert a szükséges kapacitással bíró tartalék főzőkonyha az újszászi cég esetében 71, a TS Gastronál pedig 12 km volt. Emellett a pályázó által benyújtott mintaétlapok- amelyek az ételek dietetikai értékelésének szakmai pontozását szolgálják – valamivel kevesebb értéket értek el, mint a TS Gastro.

    A Közbeszerzési Döntőbizottság közérdekű bejelentés alapján folytatott le eljárást hivatalból. Június 27-én kelt határozatuk szerint túlzottan szigorú volt a szerződés teljesítéséhez való alkalmasság. Ezért a bizottság megsemmisíti Cegléd Város Önkormányzata ajánlattételi felhívását, és a közbeszerzési eljárásban ezt követően meghozott döntéseit, emellett az ajánlatkérővel szemben 5 millió forint – 15 napon belül megfizetendő – bírságot szab ki. A határozat ellen fellebbezésnek, újrafelvételi eljárásnak helye nincs – olvasható a Döntőbizottság honlapján.

    Az önkormányzat június 29-én közleményt bocsátott ki az ügyben: „Sajnálattal értesültünk a tegnapi napon, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság objektív jogi érveink ellenére megsemmisítette a közétkeztetésre vonatkozó eljárásunkat. A Közbeszerzési Döntőbizottság határozatai mindenkire nézve kötelezőek, így a döntést tudomásul vesszük, de elfogadni nem tudjuk. Megítélésünk szerint mindvégig szabályosan, a verseny tisztaságát szem előtt tartva jártunk el. Álláspontunk szerint a meghozott határozat olyan súlyos szakmai és eljárásjogi hibák sorozatán keresztül születhetett meg, melyek alapján az igazunk megvédése érdekében élni fogunk a jogorvoslat lehetőségével és a Döntőbizottság határozatát bíróságon fogjuk megtámadni. Cegléd Város Önkormányzata továbbra is biztosítja minden gyermek számára a közétkeztetést, az ellátás nem került veszélybe.” – írja a közlemény.”

    Mottóm: “Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Ez kissé szigorúan és általánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet minden következménnyel megismertem. Senki nem ülhet a virágos réten, mint Ferdinánd, a bika, s nem szagolhatja büntetlenül a szép virágokat. Ember vagy, tehát ember módra és az emberek között kell élned.”
    (Márai: Füveskönyv)
    Takáts László polgármester”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....