24.9 C
Cegléd
2026. július 1. szerda
spot_img

Ajándékok Ceglédről

Hétvégén kerül megrendezésre a Laskafesztivál: már készen áll a Ceglédi Vágta pályája, készül a színpad, a lelátó és lassan kitelepülnek az árusok is. Már péntektől programokkal várják a szervezők az érdeklődőket, akiket biztatnak, hogy kerékpárral érkezzenek, mert azzal könnyebb lesz közlekedni a fesztivál helyszínén. A „kerékpárosbarát” rendezvényen a „parkoláshoz” tárolókat is telepítenek. Détári-Lukács Ágnes a szervező Kossuth Művelődési Központ igazgatója arról is tájékoztatta lapunkat, hogy új laska-logós ajándéktárgyak is megvásárolhatók lesznek a Laska Shopban a fesztivál területén.
– Gyermekméretű fakanál, nyújtófa és deszka – ezek az idei újdonságok, amelyeket az információs házban meg lehet majd vásárolni. – sorolja Détári-Lukács Ágnes. – Ezen kívül kaphatók lesznek a nagyon népszerű lovas és laskás hűtőmágnesek, laskakötény, Cegléd pohár, és természetesen a városnépszerűsítő kiadványok és a tavalyi laskareceptekből kiadott füzet is. Szintén újdonság a mini ceglédi kanna, amely 20 centi magas és Cegléd felirat van belegravírozva. Reméljük időben megérkeznek a kézműves mestertől a ceglédi városrajzokkal díszített bögrék és müzlistálak is. Már péntektől megvásárolhatók ugyanitt a Laska kóstolójegyek és a hétfői Nyitott Pince nap kóstolójegyei is.


– A helyiek vagy a máshonnan érkezők körében népszerűbbek az emléktárgyak?
– Nagyon keresettek a ceglédiek körében is emlékbe a hűtőmágnesek, kulcstartók saját részre is. Sokan ajándékba vásárolják a bögréket, könyvet a helyiek és nem helyiek közül, akár külföldre is elviszik magukkal, mint helyi különlegességet.


– Minden évben egyre többféle a pr-ajándék, a folyamatos bővítés a cél? És mennyire rentábilis ez a vállalkozás?
– A helyi fotósok, nyomda, művészek bevonásával készült ajándéktárgyak nagyon népszerűek, nagy rá az igény, ezért nyereséges is az árusításuk. Minden városi ünnephez kapcsolódnak rá jellemző tárgyak, mint gyereknapkor a pöttyös termékek, a Kossuth toborzón a Kossuth-póló, vagy a sör. Szeretnénk minél többféle tárgyat készíttetni, ehhez várjuk a lakosság ötleteit is.

A hétvégén megrendezésre kerülő Laska Fesztiválról bővebben…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...