16.8 C
Cegléd
2025. július 8. kedd
spot_img

Újabb McDonald’s épül Kecskeméten

A Jókai utcában megkezdődtek Kecskemét harmadik McDonald’s éttermének építési munkálatai. A tervek szerint a következő év első felében már meg is nyílhat a korszerű, autós kiszolgálással rendelkező egység. A „Jövő Élménye” koncepció jegyében épített McDonald’s várhatóan 70 új munkahelyet biztosít majd a környéken élőknek.
Az új éttermi koncepciót olyan jövőbe mutató igények és elvárások hívták életre, amelyek gyökeresen megváltoztatják a Mekizés élményét, és modernizálják a McDonald’s márkát. A „Jövő Élménye” éttermekben a vendégek az igényüknek és elképzelésüknek leginkább megfelelő módon rendelhetik meg, fizethetik ki, kaphatják meg és fogyaszthatják el a termékeket. A kecskeméti egységhez drive kiszolgáló rész is tartozik majd, így a vendégek autóik kényelmében is élvezhetik majd a mekizés élményét.

2014-ben támogatókat toborzott kezdeményezéséhez két diák, akik egy ceglédi McDonald’s nyitásához gyűjtöttek aláírást. Dudás Nikoletta és testvére Szilágyi Ferenc a facebook-on akarta tesztelni van-e érdeklődés egy “Meki” nyitására. Meglepetésükre néhány nap alatt többezren támogatták like-jukkal az oldalt.

Forrás: Keol.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...

Erre nincsenek szavak

„Péntek este 8. Erre nincsenek szavak.” – Olvasói fotó...